Átkozott

Az ötletet Dilia (itt található) novellája adta

Ha valaki most megpillantott volna, biztosan azt hiszi, szobor vagyok. Némán és sötéten álltam a ház háta mögötti kertben, akár egy árnyék. A telihold fénye elnyomta a csillagok gyenge pislákolását, ezüstös fénybe vonva mindent. A fehér virágokat, a bokrokat, még a szökőkút is mintha folyékony ezüsttel lett volna töltve. Csak az én gondolataim voltak feketék, mint a szurok. A telihold mindig is nagy hatással volt rám, de azóta a bizonyos éjszaka óta valósággal a megszállottja vagyok. Imádom a kékesszürke derengést, a sápadt-arany fényudvart, a csillogó ezüst korongot – és egyben gyűlölöm és félem is. Kellemes borzongással telve várom hogy megteljen a Hold, és rettegek tőle, mikor végre teljes pompájában látom. Különös módon mindig is a nőkre emlékeztetett: folyton változik, és mégis, minden formájában lenyűgöző.
2074et írtunk, illetve írtak, én már régóta nem számoltam. Mint minden teliholdkor, ilyenkor is emlékek töltötték ki az agyamat, a gondolataimat, a szívet és a lelkemet, ha még volt nekem olyan. Még a legoptimistább pillanataimban is kételkedtem benne. Azon a bizonyos éjszakán eladtam. Az emlékeimbe temetkeztem most is – nekem aztán volt bőven. 116 év minden gyönyöre, keserűsége és borzalma az ereimben kavargott. Ha bárkit megkérdeznék, hogy mit gondol a vámpírokról, szemberöhögne. Nem léteznek. Középkori babona.
Na persze, ne gondolja senki, hogy egy valódi vámpír ellen használ a fokhagyma, a szenteltvíz, vagy hogy nem látszik a tükörképük. Hogy egy vámpír házában nagy valószínűséggel nem fogsz tükröt találni, annak más oka van. Nem, nem vagyok vámpír. De majdnem. Minden gyötrelmem azon a bizonyos éjszakán kezdődött, mikor ötvenévesen tüdőgyulladással haldoklottam.
Egy vámpír a saját véréből adott innom, így mentette meg az életemet. Vagy veszejtett el mindörökre. Nézőpont kérdése. Akkor éjszaka csak egy furcsa álomnak tűnt, de másnap a nő még mindig az ágyamban volt, és a torkán egyértelműen látszott a seb. Néhány óra múlva eltűnt az életemből örökre. Örök fiatalságot kaptam, örök életet és örök magányt. El kellett hagynom a gyermekeimet, az otthonomat és a hivatásomat. Mit gondolnak, megérte?
Ahogy visszagondoltam arra a nőre, magamon éreztem a simogatását. A telihold kiélesítette az érzékeimet. Az orrlyukaim kitágultak, szinte éreztem a nő parfümjét, az ereim kidagadtak, a szívem zakatolt. Hirtelen elöntött a düh. Persze, ezek az erőszakhullámok is attól a „vámpírcsóktól” datálhatók. Dühös voltam rá, mert becsapott, és dühös voltam magamra, mert még mindig vágytam rá. Egyetlen pillanatra, vagy inkább egy pillanat törtrészére szabadjára engedtem a dühömet, és máris összeroppant a kezemben a vékony üvegpohár. Káromkodva húztam ki két szilánkot a tenyeremből, majd lenyaltam a vörösborral kevert pár csepp vért. Néha nem tudok neki ellenállni.
Sóhajtottam, és visszamentem a házba. Nem volt nagyon sötét, a hold fényénél tökéletesen láttam mindent. Az ablakon visszatükröződött az arcom. Elfordultam. Ezért nincsenek nálam tükrök. 116 éves vagyok, és mégis, egy nappal sem nézek ki idősebbnek ötvennél. Örök élet. Örök fiatalság. Keserűen legyintettem egyet. Inkább örök átok.

Egyéb történetek