Trial of the Century - in 7 parts
Four Seasons
Goldpants
2007. december 16., vasárnap
2007. december 7., péntek
Four Seasons - Engilsh
*Author’s comment: „Kids, please stop, go and ask Daddy before reading any further. Thanks”*
He was standing by the window of the presidental suite of the Four Seasons Hotel, watching the city. It was already late evening and he sometimes enjoyed watching the bustle – but of course only behind from the safety of the window. The lights, the bright siluettes of hotels and casinos: Wynn, Mirage, Bellagio, Hilton, Strathosphere, Paris, Excalibour. He was looking for some suitable music to represent the atmosphere of the night: Ray of Light, Livin’ la vida loca, avoiding his own at any cost. Vegas. Here the night is the day. The only light in his room was the laptop glowing on his bed, and of course the flashing lights streaming in from the outside. Anyone stepping in now, would only see a dark figure standing; but who on earth would dare to disturb him at this time anyway? His name usually does the trick. Powerful name, opens most doors. A request he whispers regarded as an order. Butlers behold his name and money, but who would try and peak behind his dark glasses? Who would ever want to hear his thoughts?
He turned to the window again. A taxi pulled up to the front of the hotel accross the street. A couple left the car, or better to say the slightly drunk girl almost fell out of the white limo. Their purpose of the night was evident. They had not clue of being watched. Knowing who kept an eye of them would have surely surprise them even further. She was a fine chick. Her clothes – that handkerchief sized glittering stuff – did not hide much of her stunning figure, in fact it put more on display than left to the imagination of a man.
The man in the room turned aback. He thought of other metropolises. Same lights. Same scenes. Loud, hip music, hip clubs, coctails of various colours and ingredients all over the place. And of course girls, willing girls. The face of these chicks blurred in his memories. Most of them also became of his lovers. Lover? He grinned. 'Every night stance is like takin' a chance/ It's not about love and romance' Was a bit of a logistics task but had to be done out of neccessity. He was just a man, and like this sometimes his blood did take over his mind. Did not regret it, the girls knew what the game was. 'Every hot man is out takin' a chance/ It's not about love and romance' Always devoted all his attention to his casual lovers, every move of his skinny but strong body focused on pleasure. He gave all he could, only one rule remained: 'Keep it in the closet'. A rule which was more than highly recommended to adhere to. Yes, he did have a dark, or to be precise a slightly darker side, to his public image, of which he did not intend to inform his audience.
It was no love, no romance, but nights like these helped to destress. He is alone now, could only rely on the mags on the bed. He was lonely all his life; in noisy and vibrating recording studios, trapped in hotels when thousands were shouting and screaming his name outside, in the tight circle of bodyguards and also when performing in front of ten thousands jammed inside of a stadium. He was surrounded by a faceless crowd all the time, but was there anyone out there who was not interested in the singer, but in the human being? Not even his causual lovers, for them he was just a man. Better this way. He would usually wait for the last minute to reveal his identity, only in the room, when it had be done. Some of the even most calm-headed girls were still shocked in these moments. Of course most of them easily relaxed, thanks to his easygoing persona or the music, or if none of these worked than thanks to the iced high-quality champagne.
He walked up and down in room pacing to the rhythm of the music. He could never be still. Took a nip from the wine. Good, as he requested: Shiraz, year 2003,Bob Mondavi from the Napa Valley. The bouquet of the wine strengthened his senses. He remembered an other night, years ago. He was in club watching a bronzeskinned young lady. She noticed him watching and walked over to him like a predator. 'The way she moved/ Her hair, her face, her lines'. A flirt like this is of high risk. 'But I loved it/ 'Cause it's dangerous'
Took an other glass. An other city, an other girl, an other hotel. She was also overwhelmingly beautiful. 'And her mouth was/ Smoother than oil' He wanted her like a mad man. 'Give in to me woman' Playful game of fighting wills and muscles. 'Quench my desire' As it were a dance. Senses, movements, rhythm. 'Kiss and touch, nothing much' Desire, Touch, Fire. 'Takin' me higher' Both wanted the same. 'She's just a lover' and no one of them wanted to give in 'Just simply do the/ Thing I say' A fight. 'Give it when I want it' Finally she lost her self-control. She completely gave in to him, giving him what he loathed the most. She whispered his name: Michael. It gave him final push towards exctasy. His words were lost in his moarn. There are moments in life when you can no longer be anything but purely honest. 'Dare me'
Other stories
He was standing by the window of the presidental suite of the Four Seasons Hotel, watching the city. It was already late evening and he sometimes enjoyed watching the bustle – but of course only behind from the safety of the window. The lights, the bright siluettes of hotels and casinos: Wynn, Mirage, Bellagio, Hilton, Strathosphere, Paris, Excalibour. He was looking for some suitable music to represent the atmosphere of the night: Ray of Light, Livin’ la vida loca, avoiding his own at any cost. Vegas. Here the night is the day. The only light in his room was the laptop glowing on his bed, and of course the flashing lights streaming in from the outside. Anyone stepping in now, would only see a dark figure standing; but who on earth would dare to disturb him at this time anyway? His name usually does the trick. Powerful name, opens most doors. A request he whispers regarded as an order. Butlers behold his name and money, but who would try and peak behind his dark glasses? Who would ever want to hear his thoughts?
He turned to the window again. A taxi pulled up to the front of the hotel accross the street. A couple left the car, or better to say the slightly drunk girl almost fell out of the white limo. Their purpose of the night was evident. They had not clue of being watched. Knowing who kept an eye of them would have surely surprise them even further. She was a fine chick. Her clothes – that handkerchief sized glittering stuff – did not hide much of her stunning figure, in fact it put more on display than left to the imagination of a man.
The man in the room turned aback. He thought of other metropolises. Same lights. Same scenes. Loud, hip music, hip clubs, coctails of various colours and ingredients all over the place. And of course girls, willing girls. The face of these chicks blurred in his memories. Most of them also became of his lovers. Lover? He grinned. 'Every night stance is like takin' a chance/ It's not about love and romance' Was a bit of a logistics task but had to be done out of neccessity. He was just a man, and like this sometimes his blood did take over his mind. Did not regret it, the girls knew what the game was. 'Every hot man is out takin' a chance/ It's not about love and romance' Always devoted all his attention to his casual lovers, every move of his skinny but strong body focused on pleasure. He gave all he could, only one rule remained: 'Keep it in the closet'. A rule which was more than highly recommended to adhere to. Yes, he did have a dark, or to be precise a slightly darker side, to his public image, of which he did not intend to inform his audience.
It was no love, no romance, but nights like these helped to destress. He is alone now, could only rely on the mags on the bed. He was lonely all his life; in noisy and vibrating recording studios, trapped in hotels when thousands were shouting and screaming his name outside, in the tight circle of bodyguards and also when performing in front of ten thousands jammed inside of a stadium. He was surrounded by a faceless crowd all the time, but was there anyone out there who was not interested in the singer, but in the human being? Not even his causual lovers, for them he was just a man. Better this way. He would usually wait for the last minute to reveal his identity, only in the room, when it had be done. Some of the even most calm-headed girls were still shocked in these moments. Of course most of them easily relaxed, thanks to his easygoing persona or the music, or if none of these worked than thanks to the iced high-quality champagne.
He walked up and down in room pacing to the rhythm of the music. He could never be still. Took a nip from the wine. Good, as he requested: Shiraz, year 2003,Bob Mondavi from the Napa Valley. The bouquet of the wine strengthened his senses. He remembered an other night, years ago. He was in club watching a bronzeskinned young lady. She noticed him watching and walked over to him like a predator. 'The way she moved/ Her hair, her face, her lines'. A flirt like this is of high risk. 'But I loved it/ 'Cause it's dangerous'
Took an other glass. An other city, an other girl, an other hotel. She was also overwhelmingly beautiful. 'And her mouth was/ Smoother than oil' He wanted her like a mad man. 'Give in to me woman' Playful game of fighting wills and muscles. 'Quench my desire' As it were a dance. Senses, movements, rhythm. 'Kiss and touch, nothing much' Desire, Touch, Fire. 'Takin' me higher' Both wanted the same. 'She's just a lover' and no one of them wanted to give in 'Just simply do the/ Thing I say' A fight. 'Give it when I want it' Finally she lost her self-control. She completely gave in to him, giving him what he loathed the most. She whispered his name: Michael. It gave him final push towards exctasy. His words were lost in his moarn. There are moments in life when you can no longer be anything but purely honest. 'Dare me'
Other stories
2007. december 1., szombat
Goldpants
Ajánlás: Bill Bray emlékének, Lobonak, Wayne Naginnek, M. Basheernak és mindazoknak, akiknek még a nevét sem ismerjük
Ismét turnéztak. Egy – két koncert már lement, de az énekes szokás szerint még tökéletesíteni akart valamit. A testőrök többsége rezignáltan vette tudomásul, próbáltak figyelmes képet vágni, de igazából pokolian unták. Most a munka is lazább volt, a szállodában voltak és csak a ruhatervező meg a sminkes volt a lakosztályban – a világhírű énekest és „vérebeit”, a testőrséget leszámítva. És még csak dühös sem volt a kliens, majd később a zenészekkel meg a porondmesterrel. Na, az szép műsor lesz. Egy testőr, az „új fiú” érdeklődött csak. Még nem volt hozzászokva a munkastílushoz. „Mennyei tutti tökély”. 1000% alá nem adhatták. Ők sem, az asszisztensek és többi munkatárs sem, és magától még többet várt el a sztár. A „tűzkeresztségen”, az első koncerten már átesett az új srác. Wayne szinte felnevetett, ahogy visszagondolt a szituációra.
A Boss levágtázik a színpadról:
- Szar volt. A beállításokon változtatni kell. A fényen állítani kell. Az átöltözések hogy a fenébe tarthatnak ilyen sokáig? A közönség fele hazamegy, mire kiérek a szünet után. A színpad illesztéseinek is jobbnak kell lenniük.
És, mindezt azután, hogy a közönség örjöngött, a lányok sikítoztak, és hajukat tépték. A magyar srác halkan megkérdezte egy testőrtársától:
- Rossz napja van?
- Á, turnézunk. Csak a szokásos. Sőt, majdhogynem elégedett volt. Majd észreveszed, ha igazán rosszul sikerül. Akkor maradunk újrapróbálni.
- Újrapróbálni?! Ami nem sikerült?
- Nem. Az egészet.
A srác döbbent arcát látva akkor nagyot nevettek, a boss biztonságos távolságban volt az öltözőjében. Most viszont Wayne nem mert kockáztatni. Igaz, hogy csak ruhapróba, de mégsem kéne tovább idegesíteni a klienst.
- Michael, - szólt az énekes a ruhatervezőhöz, aki már előre félt, hogy a másik mit talált ki már megint, amit neki ruhaformába kéne önteni. - Szóval Michael, mi lenne, ha a nadrágot egy icipicit szűkebbre vennénk?
- A Billie Jean-eset? OK, tényleg kissé lötyögött rajtad múltkor, bár, ha kicsit többet ennél, nem kéne változtatni.
- Nem, én arra az aranyszínűre gondoltam.
A sminekes lány köhögőrohamot kapott. A testőrök összenéztek. A ruhatervező az égre emelte a tekintetét. Nem normális. Most már biztos.
- Ha csak egy hajszálnyit beljebb veszek belőle, lereped rólad a konzert közepén. Mit a közepén, az első mozdulatnál.
- Akkor csak egy fél hajszálnyit. Adni akarok a rajongóimnak.
A testőrcsapat legfrissebb tagja csuklott egyet. Adni? Talán elvenni. Márhogy az eszüket.
- Figyelj, így se tudom, hogyan tudod magadra erőltetni. Akár egy szál alsónadrágban is kiállhatnál, mert ez a nadrág többet mutat, mint takar. Képtelenség.
- Ati! Bocs, még mindig nem tudom rendesen kimondani a neved. Szóval, szerinted nem túl zárt a fellépőruhám?
Ez csapda volt a javából. Akármit mond, jó nem sül ki belőle. A többiek hetekig fognak rajt röhögni. Esteleg valamelyik YANA-lány megmenti. A tegnapi is elég necces szitu volt. És a boss még többet akar magából mutatni. Isteni lesz. Beengedik a csajokat, majd kiírják a stadionra, hogy zárt osztály. Na jó, megpróbál diplomatikus maradni.
- Ezt nektek kell tudnotok. Mindenesetre, ha egy hozzánemértő véleményét figyelembe veszed, Budapestig ne változtass. Vagy ha mégis, inkább engedjetek ki abból a naciból.
- De.. De miért? Nem tetszik? Vagy... Magyarországon törvénytelen lenne?
- Végül is nem, de ismerem a magyar lányokat...
- Lehet, hogy nekem is meg kéne őket ismerni közelebbről?
Istenem, mért vállaltam el ezt a melót?! És még a telefonja is megszólal. Mike int neki, hogy vegye fel nyugodtan, és mutogat, hogy ki is mehet, vannak elegen.
- Úgysem tudtok magyarul...
- Hallo, idegosztály! … Nem, azért annyira nem szörnyű. … Minden OK, csak – turné. Le kell tennem!
Úristen, ez megint mit csinál?! Waynnel ketten ugranak oda. OK, tényleg nem ártott kinyitni az ablakot. Viszont a lenti „sátortábor” azonnal rázendített, és ezt persze Mike nem hagyhatja ki. Derékig kint lógott az ablakon.
- Nem mehetnénk le?
Perszeeee. Még mit nem?! Jobb meg sem szólalni, majd Wayne talán le tudja beszélni erről a marhaságról. Megszólal a lakosztály készüléke.
- Boss, a zenészek megjöttek.
- Hát, akkor majd máskor. És a ruhapróbának is vége.
Van isten! Ezegyszer megúszták. Miért nem a pamplonai bikafuttatásra akar menni, az sokkal veszélytelenebb, mint 2000 megőrjített rajongó.
További történetek
Ismét turnéztak. Egy – két koncert már lement, de az énekes szokás szerint még tökéletesíteni akart valamit. A testőrök többsége rezignáltan vette tudomásul, próbáltak figyelmes képet vágni, de igazából pokolian unták. Most a munka is lazább volt, a szállodában voltak és csak a ruhatervező meg a sminkes volt a lakosztályban – a világhírű énekest és „vérebeit”, a testőrséget leszámítva. És még csak dühös sem volt a kliens, majd később a zenészekkel meg a porondmesterrel. Na, az szép műsor lesz. Egy testőr, az „új fiú” érdeklődött csak. Még nem volt hozzászokva a munkastílushoz. „Mennyei tutti tökély”. 1000% alá nem adhatták. Ők sem, az asszisztensek és többi munkatárs sem, és magától még többet várt el a sztár. A „tűzkeresztségen”, az első koncerten már átesett az új srác. Wayne szinte felnevetett, ahogy visszagondolt a szituációra.
A Boss levágtázik a színpadról:
- Szar volt. A beállításokon változtatni kell. A fényen állítani kell. Az átöltözések hogy a fenébe tarthatnak ilyen sokáig? A közönség fele hazamegy, mire kiérek a szünet után. A színpad illesztéseinek is jobbnak kell lenniük.
És, mindezt azután, hogy a közönség örjöngött, a lányok sikítoztak, és hajukat tépték. A magyar srác halkan megkérdezte egy testőrtársától:
- Rossz napja van?
- Á, turnézunk. Csak a szokásos. Sőt, majdhogynem elégedett volt. Majd észreveszed, ha igazán rosszul sikerül. Akkor maradunk újrapróbálni.
- Újrapróbálni?! Ami nem sikerült?
- Nem. Az egészet.
A srác döbbent arcát látva akkor nagyot nevettek, a boss biztonságos távolságban volt az öltözőjében. Most viszont Wayne nem mert kockáztatni. Igaz, hogy csak ruhapróba, de mégsem kéne tovább idegesíteni a klienst.
- Michael, - szólt az énekes a ruhatervezőhöz, aki már előre félt, hogy a másik mit talált ki már megint, amit neki ruhaformába kéne önteni. - Szóval Michael, mi lenne, ha a nadrágot egy icipicit szűkebbre vennénk?
- A Billie Jean-eset? OK, tényleg kissé lötyögött rajtad múltkor, bár, ha kicsit többet ennél, nem kéne változtatni.
- Nem, én arra az aranyszínűre gondoltam.
A sminekes lány köhögőrohamot kapott. A testőrök összenéztek. A ruhatervező az égre emelte a tekintetét. Nem normális. Most már biztos.
- Ha csak egy hajszálnyit beljebb veszek belőle, lereped rólad a konzert közepén. Mit a közepén, az első mozdulatnál.
- Akkor csak egy fél hajszálnyit. Adni akarok a rajongóimnak.
A testőrcsapat legfrissebb tagja csuklott egyet. Adni? Talán elvenni. Márhogy az eszüket.
- Figyelj, így se tudom, hogyan tudod magadra erőltetni. Akár egy szál alsónadrágban is kiállhatnál, mert ez a nadrág többet mutat, mint takar. Képtelenség.
- Ati! Bocs, még mindig nem tudom rendesen kimondani a neved. Szóval, szerinted nem túl zárt a fellépőruhám?
Ez csapda volt a javából. Akármit mond, jó nem sül ki belőle. A többiek hetekig fognak rajt röhögni. Esteleg valamelyik YANA-lány megmenti. A tegnapi is elég necces szitu volt. És a boss még többet akar magából mutatni. Isteni lesz. Beengedik a csajokat, majd kiírják a stadionra, hogy zárt osztály. Na jó, megpróbál diplomatikus maradni.
- Ezt nektek kell tudnotok. Mindenesetre, ha egy hozzánemértő véleményét figyelembe veszed, Budapestig ne változtass. Vagy ha mégis, inkább engedjetek ki abból a naciból.
- De.. De miért? Nem tetszik? Vagy... Magyarországon törvénytelen lenne?
- Végül is nem, de ismerem a magyar lányokat...
- Lehet, hogy nekem is meg kéne őket ismerni közelebbről?
Istenem, mért vállaltam el ezt a melót?! És még a telefonja is megszólal. Mike int neki, hogy vegye fel nyugodtan, és mutogat, hogy ki is mehet, vannak elegen.
- Úgysem tudtok magyarul...
- Hallo, idegosztály! … Nem, azért annyira nem szörnyű. … Minden OK, csak – turné. Le kell tennem!
Úristen, ez megint mit csinál?! Waynnel ketten ugranak oda. OK, tényleg nem ártott kinyitni az ablakot. Viszont a lenti „sátortábor” azonnal rázendített, és ezt persze Mike nem hagyhatja ki. Derékig kint lógott az ablakon.
- Nem mehetnénk le?
Perszeeee. Még mit nem?! Jobb meg sem szólalni, majd Wayne talán le tudja beszélni erről a marhaságról. Megszólal a lakosztály készüléke.
- Boss, a zenészek megjöttek.
- Hát, akkor majd máskor. És a ruhapróbának is vége.
Van isten! Ezegyszer megúszták. Miért nem a pamplonai bikafuttatásra akar menni, az sokkal veszélytelenebb, mint 2000 megőrjített rajongó.
További történetek
2007. november 10., szombat
Four Seasons
Néhány hétig csak rövidebb történetek következnek. Ezen történetek némelyike korhatáros, csak saját felelősségre olvassa mindenki!
A férfi a Four Seasons elnöki lakosztályának ablakában állt, és az éjszakai várost nézte. Néha kedve volt a nyüzsgést figyelni, persze csak a biztonságos üvegfalon keresztül. A fényeket, a kaszinókat és a többi hotel kivilágított sziluettjét nézte: Wynn, Mirage, Bellagio, Hilton, Strathosphere, Paris, Excalibour... Az éjszakai élet hangulatához illő zenét keresett. Ray of light, Livin' la vida loca, még véletlenül sem a sajátját. Vegas. Itt ilyenkor kezdődik az élet. Az egyetlen fényforrás a laptop az ágyon. És persze az ablakon beszűrődő villódzó fények. Ha valaki belépne, csak egy sötét alakot látna. De ki merné ilyenkor zavarni? A neve általában megtette a hatását. Jól csengő név, a legtöbb ajtót nyitja. Az ő szájából a kérés paranccsal ér fel. Lakájok hódolnak a nevének és pénztárcájának, de ki az, aki a napszemüvege mögé pillant? Ki az, akit a gondolatai érdekelnek?
Újra az ablak felé fordult. A szemben lévő hotel elé épp most érkezett egy taxi. Egy pár szállt ki belőle, jobban mondva, a kissé ittas lány szinte kiesett a fehér luxuslimóból. A céljuk elég egyértelmű volt. Nem is sejtették, hogy valaki figyeli őket. Azon pedig még jobban meglepődtek volna, ha tudják, ki az. A lányon volt mit nézni: formás alakját nem nagyon rejtegette, a ruhája – már ha ruhának lehet nevezni azt a pár zsebkendőnyi csillogó anyagot – többet mutatott, mint takart.
A férfi elfordult. Más nagyvárosokra gondolt. Ugyanezek a fények. Ugyanezek a jelenetek. Hangos, épp divatos zenék, menő klubok, érdekes színű és összetételű koktélok mindenütt. És persze mindenre kapható lányok. Emlékeiben összemosódott a lányok arca. A legtöbbjük szeretője is lett. Szerető? Elfintorodott. 'Every night stance is like takin' a chance/ It's not about love and romance' Nem kevés szervezést igényelt, de néha szüksége volt rá. Férfi volt, és néha a vére átvette az irányítást az agya felett. Nem érzett bűntudatot, a lányok tudták, mit akar. 'Every hot man is out takin' a chance/ It's not about love and romance' Vékony, ám inas testének minden mozdulatával alkalmi partnereire figyelt. Megadta nekik, ami tőle telt, egyetlen szabály létezett: 'Keep it in the closet' Ezt viszont ildomos volt betartani. Igen, létezett egy sötét, na jó, sötétebb oldala, de ez nem jelentette azt, hogy a nagyközönséget is szerette volna erről informálni.
Nem volt szerelem, de ezek az éjszakák segítették lebontani a feszültséget. Megrándultak az inai. Most egyedül van, csak az ágyon heverő újságokra számíthat. Magányos volt egész életében: a nyüzsgéssel teli stúdiókban, a hotelekben, mikor ezrek kiabálták kint a nevét, testőrök gyűrűjében és még akkor is, mikor tízezrek töltötték meg a stadiont, ahol fellépett. Arctalan tömeg vette körül, de hol volt valaki, akit nem az énekes érdekelt, hanem az ember? Még alkalmi szeretőit sem, számukra egy férfi volt. Jobb is így. Általában csak a hotelszobában fedte fel a kilétét, mikor már elkerülhetetlen volt. A hír még a leghűvösebb lányokat is letaglózta. Persze a legtöbbjük hamar feloldódott a férfi közvetlenségének, a zenének vagy a behűtött pezsgőnek köszönhetően.
A férfi a zene ritmusával együtt élve sétált a szobában. Nem tudott mozdulatlan maradni. A tálcán lévő borba kortyolt. Ahogy kérte: Shiraz, 2003, Bob Mondavi, Napa Valley. A bor zamata kiélesítette érzékeit. Lehúnyt szemei előtt egy évekkel ezelőtti éjszaka villant fel: egy klubban volt, egy kifestett, bronzbőrű lányt figyelt. A lány észrevette, hogy nézik, és mint egy ragadozó indult felé. 'The way she moved/ Her hair, her face, her lines' Nem kevés kockázatot rejtett egy ilyen kaland. 'But I loved it/ 'Cause it's dangerous'
Újabb korty a borból. Másik város, másik lány, másik hotel. Ez a lány is gyönyörű volt. 'And her mouth was/ Smoother than oil' Veszettül akarta. 'Give in to me woman' Egymásnak feszülő akaratok és izmok játéka. 'Quench my desire' Mintha csak tánc lenne. Érzések, mozdulatok, ritmus. 'Kiss and touch, nothing much' Vágy, érintés, tűz. 'Takin' me higher' Mindketten ugyanazt akarták. 'She's just a lover' És egyikük sem akar behódolni. 'Just simply do the/ Thing I say' Harc. 'Give it when I want it' Végül a lány önuralma roppant össze előbb. Behódolt a férfinek, megadva neki, amire az a legjobban vágyott: a nevét suttogta. Michael. Ez volt a végső lökés a férfi számára. A szavai nyögésekbe vesztek. Vannak pillanatok, mikor nem tudsz nem őszinte lenni. 'Dare me'
További történetek
A férfi a Four Seasons elnöki lakosztályának ablakában állt, és az éjszakai várost nézte. Néha kedve volt a nyüzsgést figyelni, persze csak a biztonságos üvegfalon keresztül. A fényeket, a kaszinókat és a többi hotel kivilágított sziluettjét nézte: Wynn, Mirage, Bellagio, Hilton, Strathosphere, Paris, Excalibour... Az éjszakai élet hangulatához illő zenét keresett. Ray of light, Livin' la vida loca, még véletlenül sem a sajátját. Vegas. Itt ilyenkor kezdődik az élet. Az egyetlen fényforrás a laptop az ágyon. És persze az ablakon beszűrődő villódzó fények. Ha valaki belépne, csak egy sötét alakot látna. De ki merné ilyenkor zavarni? A neve általában megtette a hatását. Jól csengő név, a legtöbb ajtót nyitja. Az ő szájából a kérés paranccsal ér fel. Lakájok hódolnak a nevének és pénztárcájának, de ki az, aki a napszemüvege mögé pillant? Ki az, akit a gondolatai érdekelnek?
Újra az ablak felé fordult. A szemben lévő hotel elé épp most érkezett egy taxi. Egy pár szállt ki belőle, jobban mondva, a kissé ittas lány szinte kiesett a fehér luxuslimóból. A céljuk elég egyértelmű volt. Nem is sejtették, hogy valaki figyeli őket. Azon pedig még jobban meglepődtek volna, ha tudják, ki az. A lányon volt mit nézni: formás alakját nem nagyon rejtegette, a ruhája – már ha ruhának lehet nevezni azt a pár zsebkendőnyi csillogó anyagot – többet mutatott, mint takart.
A férfi elfordult. Más nagyvárosokra gondolt. Ugyanezek a fények. Ugyanezek a jelenetek. Hangos, épp divatos zenék, menő klubok, érdekes színű és összetételű koktélok mindenütt. És persze mindenre kapható lányok. Emlékeiben összemosódott a lányok arca. A legtöbbjük szeretője is lett. Szerető? Elfintorodott. 'Every night stance is like takin' a chance/ It's not about love and romance' Nem kevés szervezést igényelt, de néha szüksége volt rá. Férfi volt, és néha a vére átvette az irányítást az agya felett. Nem érzett bűntudatot, a lányok tudták, mit akar. 'Every hot man is out takin' a chance/ It's not about love and romance' Vékony, ám inas testének minden mozdulatával alkalmi partnereire figyelt. Megadta nekik, ami tőle telt, egyetlen szabály létezett: 'Keep it in the closet' Ezt viszont ildomos volt betartani. Igen, létezett egy sötét, na jó, sötétebb oldala, de ez nem jelentette azt, hogy a nagyközönséget is szerette volna erről informálni.
Nem volt szerelem, de ezek az éjszakák segítették lebontani a feszültséget. Megrándultak az inai. Most egyedül van, csak az ágyon heverő újságokra számíthat. Magányos volt egész életében: a nyüzsgéssel teli stúdiókban, a hotelekben, mikor ezrek kiabálták kint a nevét, testőrök gyűrűjében és még akkor is, mikor tízezrek töltötték meg a stadiont, ahol fellépett. Arctalan tömeg vette körül, de hol volt valaki, akit nem az énekes érdekelt, hanem az ember? Még alkalmi szeretőit sem, számukra egy férfi volt. Jobb is így. Általában csak a hotelszobában fedte fel a kilétét, mikor már elkerülhetetlen volt. A hír még a leghűvösebb lányokat is letaglózta. Persze a legtöbbjük hamar feloldódott a férfi közvetlenségének, a zenének vagy a behűtött pezsgőnek köszönhetően.
A férfi a zene ritmusával együtt élve sétált a szobában. Nem tudott mozdulatlan maradni. A tálcán lévő borba kortyolt. Ahogy kérte: Shiraz, 2003, Bob Mondavi, Napa Valley. A bor zamata kiélesítette érzékeit. Lehúnyt szemei előtt egy évekkel ezelőtti éjszaka villant fel: egy klubban volt, egy kifestett, bronzbőrű lányt figyelt. A lány észrevette, hogy nézik, és mint egy ragadozó indult felé. 'The way she moved/ Her hair, her face, her lines' Nem kevés kockázatot rejtett egy ilyen kaland. 'But I loved it/ 'Cause it's dangerous'
Újabb korty a borból. Másik város, másik lány, másik hotel. Ez a lány is gyönyörű volt. 'And her mouth was/ Smoother than oil' Veszettül akarta. 'Give in to me woman' Egymásnak feszülő akaratok és izmok játéka. 'Quench my desire' Mintha csak tánc lenne. Érzések, mozdulatok, ritmus. 'Kiss and touch, nothing much' Vágy, érintés, tűz. 'Takin' me higher' Mindketten ugyanazt akarták. 'She's just a lover' És egyikük sem akar behódolni. 'Just simply do the/ Thing I say' Harc. 'Give it when I want it' Végül a lány önuralma roppant össze előbb. Behódolt a férfinek, megadva neki, amire az a legjobban vágyott: a nevét suttogta. Michael. Ez volt a végső lökés a férfi számára. A szavai nyögésekbe vesztek. Vannak pillanatok, mikor nem tudsz nem őszinte lenni. 'Dare me'
További történetek
2007. november 4., vasárnap
Trial of the Century - 7th part
Author’s Foreword:
Even thought the following short story does contain elements of reality, it is still a product of imagination therefore, it does not reflects actual events. The situations and dialogues described in this story might cause some stress or unpleasant moments for some readers, therefore discretion is recommended.
If you would like to leave a comment please contact: gitana82@gmail.com
*Author’s comment:
„Kids, please stop, go and ask Daddy before reading any further. Thanks”*
First part
1.
Jackson was still getting exhausted relatively quickly and felt week but he still did not want to miss the bedtime story with his children. All three of them gathered around him and they drifted into the fairytale world of a story. He would always read to his kids with great aspriation to make the story alive. After the bedtime story he would have done some work: finish a melody, write some lyrics or dance a while for his own fun, but this time he was also getting ready for bed. He went up his room and watched the ceiling from his bed. Don't be bothered they said/ It's just childish fantasies/ Turning your head He couldn’t go to sleep, but he was too weak to put his toughts on paper, let alone to convey them into song; but he could hardly control his racing mind. He did not cry: he had no tears left. He wasn’t seen smiling either; it seemed his sould was clowded with eternal sorrow. This time around thought, he fought with his nightmares alone and dumb.
2.
Susan turned to her partner in the car:
- Did you mean what you just asked Basheer for?
- Yes. Why don’t you think it would do him good?
- Well, I fear he would end up at the hospital…
- That wouldn’t hurt him either.
They both fell silent for the rest of the journey.
Mez decided to take a long shower to try and wash away the intense stress of recent months. Leaning against the cold tiles, he allowed the hot warm water refresh his body. Water dropping from his hair, strong muscles tremble as his skin shiverred under the contrast of hot and cold.. He punched into the wall. He could finally allow his grief to overcome him. He didn’t do it when his sister passed away, the media was scrutinizing his every move. He was afraid that his sadness would be interpreted as worry and fear over the outcome of the trail. His client then classified as guilty. But, whenever did worry because of his client, he attributed it to his grief – keep the media low and quiet. His feelings were messed up. He did feel a bit more relaxed after the dinner last evening, and was hoping that Basheer would live up to his promise. They were not friends, but he trusted the bodyguards’s honesty, and thought they got on well.
His feverish nightmare ended midday. He did not shout, did not cry or scream any more thought. But it was still minutes passing until he realized his whereabouts…what day of the week it is, or that he is not late from anywhere. „At least, I can still get the century right” he tought ironically to himself. He walked to the lake under the securing shade of a black umbrella – no he did not care to change out from his PJs, they will do.. Having considered all pros and contras he decided where to relocate after he got his passport back. The invite from the Royal Family will enable him to gather strength at a remote location, where the palace and luxury will cut his hurting soul away from the noise of daily life, scrutinizing eyes and ever-demanding reporters. The kids will have fun, they can do horseriding and stuff; the nanny will feel at home, as she has ties in the region. He can easily disguise himself –thanks to the unique dress code of the country. His bodyguards might not fancy guarding someone who is dressed like an arab woman, but honestly he did not give a damn. This was on the list of pros too: a place which is barely know for his team of bodyguards as well. Not as he would have thought them betraying him, but the did not want to risk anything; especially not on the front of trusting people: not after this painful experience. He kinda got hooked on the idea, began to like the name of the country, it reminded him of a melody: Bahrain
Watching the quiet waves of the lake, he was thinking about his next step. Should he undertake some damage-mitigation activities? He felt that as even the smallest detail of his personal life was put on display during this trial, the magic was gone. The magic he always wanted to spare. He just wanted to share music, he was only the instrument. He liked to feel that way. He liked to think of his work as individual beings. He breathed them into life to bring joy and happiness. To get people on the dancefloor, sometimes to think. and Maybe they'd be happy for a while Would there be anyone willing to listen to the music, and to the music only. To its melody and meaning?
His children were his only source of joy. He tried to calm his nervousness about the passport issue with bearing in mind that it had only been two days after the end of the trial. He was still getting very tired by evening, but oddly, not tired enough to have an troubless sleep. He was unsure what he should be more afraid of: the nightmare or the next day. He gave a sigh: An other day has gone Dawn of an other uneasy night.
Basheer was keeping eye on his boss from a distance. He did not feel at ease about his special assignment. He wished his boss would get his fitness back soon. His appetiate has started to come back, but he definately needed rest and peace, being sorrounded by the ranch’s staff and the memories of hell, did not help much. Leaving the country as soon as possible is the best for everyone. Basheer knew he has to face his task tomorrow. He did not forget the promise he made to the lawyer.
Mez was thinking about Basheer, is it over yet? The sooner the better it is. It was a question of dare, himself would have dared to do it, but the did not want it to happen front of Susan let alone of the children.
Arriving home, he left the worries at the doorstep. She was at home. Her presence filledthe house. Light smell of her parfume. Couple of moleculas enough to block his thoughts: he couldn’t get her out of his mind. He looked at her. come here girl What a pair they were! Him tall, strong; she small and skinny. Him white haired and light skinned; she ebony. Ebony and Ivory He grabbed her hand. feel the touch of your body cling to mine Lifted her up and enterred the bedroom. Kiss and touch He looked into her eyes. Oh, I'll never let you go And read the respone in hers: touch me/ Don't hide our love/ Woman to man * I won't stop 'til break of dawn
The nightmare came again, this time in the middle of the night. Days, confessions and charges messed up in his dream. Lies, dirty lies echoing in his mind.
- Lie! - he wants to shout but he is not allowed to. He can not distrub the judge. All his lawyers have warned him strongly about that.
- Lie! - he wants to scream out loud but his voice is gone. Feels like everyone in the courtroom scrutinizing if he is capable of such a shameful crime. His mother sadness weights a ton on his soul. He could sense the anger of his siblings. The audience – like it were a show or something not his freedom – whispered among themselves during each break, behind his back of course. His lawyers he should not care. It is only the opinon of those 12jurors matter. Sure, to them. It is not them who have to spend the rest of their lives with this stigma. He still couldn’t grasp how this could had happened? The question was troubling his heart: Oh why ? (why ?),( why ?), (why ?) He woke up, breathing hard. He was almost sick. Took him couple of minutes to understand place and time. He stared into darkness. Felt painfully lonely again. Someone put your hand out/ Begging for your love
Basheer has never felt a task to be so difficult to manage. He was watching the Boss, who seemed to have relaxed a bit, only the stress about the passport remained.
- Boss, can we talk? - he asked when enterring his room.
- Of course, Is there anything wrong? – boss has responded and you could not have noticed that sudden blink of fear in his eyes
- No. Everything is OK. – he stood right opposite him. Just a stretch o fan arm away. The boss was still very weak, eyes reflecting of the sorrow and tiredness of all the past months – expression like not being here …like still being far far away.
- I just wanted to ask…you know..how long will we be gone?
- I don’t know yet. But for long.
- OK - he paused and hesitated - OK, then ….then I will just bring this glass to the kitchen. Good night!
He almost ran out of the room. Leaned against the wall, took a deep breath and walked downstairs. Arriving to the kitchen, he stopped by the fridge, opened it; then turned around and slammed the glass against the wall. God and Meseareau forgive him, but he couldn’t do it. He could not lay hand on his friend.
The end
Author’s Thank You-s:
Thank you to main charachter of this story for the music, the lyrics and the inspiration.
Thank you to Ms. Yu and Mr. Mesereau, without whom this story would have never been born.
Thank you to VargaK, who has not only translated my words into English but also my thoughts.
Other stories
Even thought the following short story does contain elements of reality, it is still a product of imagination therefore, it does not reflects actual events. The situations and dialogues described in this story might cause some stress or unpleasant moments for some readers, therefore discretion is recommended.
If you would like to leave a comment please contact: gitana82@gmail.com
*Author’s comment:
„Kids, please stop, go and ask Daddy before reading any further. Thanks”*
First part
1.
Jackson was still getting exhausted relatively quickly and felt week but he still did not want to miss the bedtime story with his children. All three of them gathered around him and they drifted into the fairytale world of a story. He would always read to his kids with great aspriation to make the story alive. After the bedtime story he would have done some work: finish a melody, write some lyrics or dance a while for his own fun, but this time he was also getting ready for bed. He went up his room and watched the ceiling from his bed. Don't be bothered they said/ It's just childish fantasies/ Turning your head He couldn’t go to sleep, but he was too weak to put his toughts on paper, let alone to convey them into song; but he could hardly control his racing mind. He did not cry: he had no tears left. He wasn’t seen smiling either; it seemed his sould was clowded with eternal sorrow. This time around thought, he fought with his nightmares alone and dumb.
2.
Susan turned to her partner in the car:
- Did you mean what you just asked Basheer for?
- Yes. Why don’t you think it would do him good?
- Well, I fear he would end up at the hospital…
- That wouldn’t hurt him either.
They both fell silent for the rest of the journey.
Mez decided to take a long shower to try and wash away the intense stress of recent months. Leaning against the cold tiles, he allowed the hot warm water refresh his body. Water dropping from his hair, strong muscles tremble as his skin shiverred under the contrast of hot and cold.. He punched into the wall. He could finally allow his grief to overcome him. He didn’t do it when his sister passed away, the media was scrutinizing his every move. He was afraid that his sadness would be interpreted as worry and fear over the outcome of the trail. His client then classified as guilty. But, whenever did worry because of his client, he attributed it to his grief – keep the media low and quiet. His feelings were messed up. He did feel a bit more relaxed after the dinner last evening, and was hoping that Basheer would live up to his promise. They were not friends, but he trusted the bodyguards’s honesty, and thought they got on well.
His feverish nightmare ended midday. He did not shout, did not cry or scream any more thought. But it was still minutes passing until he realized his whereabouts…what day of the week it is, or that he is not late from anywhere. „At least, I can still get the century right” he tought ironically to himself. He walked to the lake under the securing shade of a black umbrella – no he did not care to change out from his PJs, they will do.. Having considered all pros and contras he decided where to relocate after he got his passport back. The invite from the Royal Family will enable him to gather strength at a remote location, where the palace and luxury will cut his hurting soul away from the noise of daily life, scrutinizing eyes and ever-demanding reporters. The kids will have fun, they can do horseriding and stuff; the nanny will feel at home, as she has ties in the region. He can easily disguise himself –thanks to the unique dress code of the country. His bodyguards might not fancy guarding someone who is dressed like an arab woman, but honestly he did not give a damn. This was on the list of pros too: a place which is barely know for his team of bodyguards as well. Not as he would have thought them betraying him, but the did not want to risk anything; especially not on the front of trusting people: not after this painful experience. He kinda got hooked on the idea, began to like the name of the country, it reminded him of a melody: Bahrain
Watching the quiet waves of the lake, he was thinking about his next step. Should he undertake some damage-mitigation activities? He felt that as even the smallest detail of his personal life was put on display during this trial, the magic was gone. The magic he always wanted to spare. He just wanted to share music, he was only the instrument. He liked to feel that way. He liked to think of his work as individual beings. He breathed them into life to bring joy and happiness. To get people on the dancefloor, sometimes to think. and Maybe they'd be happy for a while Would there be anyone willing to listen to the music, and to the music only. To its melody and meaning?
His children were his only source of joy. He tried to calm his nervousness about the passport issue with bearing in mind that it had only been two days after the end of the trial. He was still getting very tired by evening, but oddly, not tired enough to have an troubless sleep. He was unsure what he should be more afraid of: the nightmare or the next day. He gave a sigh: An other day has gone Dawn of an other uneasy night.
Basheer was keeping eye on his boss from a distance. He did not feel at ease about his special assignment. He wished his boss would get his fitness back soon. His appetiate has started to come back, but he definately needed rest and peace, being sorrounded by the ranch’s staff and the memories of hell, did not help much. Leaving the country as soon as possible is the best for everyone. Basheer knew he has to face his task tomorrow. He did not forget the promise he made to the lawyer.
Mez was thinking about Basheer, is it over yet? The sooner the better it is. It was a question of dare, himself would have dared to do it, but the did not want it to happen front of Susan let alone of the children.
Arriving home, he left the worries at the doorstep. She was at home. Her presence filledthe house. Light smell of her parfume. Couple of moleculas enough to block his thoughts: he couldn’t get her out of his mind. He looked at her. come here girl What a pair they were! Him tall, strong; she small and skinny. Him white haired and light skinned; she ebony. Ebony and Ivory He grabbed her hand. feel the touch of your body cling to mine Lifted her up and enterred the bedroom. Kiss and touch He looked into her eyes. Oh, I'll never let you go And read the respone in hers: touch me/ Don't hide our love/ Woman to man * I won't stop 'til break of dawn
The nightmare came again, this time in the middle of the night. Days, confessions and charges messed up in his dream. Lies, dirty lies echoing in his mind.
- Lie! - he wants to shout but he is not allowed to. He can not distrub the judge. All his lawyers have warned him strongly about that.
- Lie! - he wants to scream out loud but his voice is gone. Feels like everyone in the courtroom scrutinizing if he is capable of such a shameful crime. His mother sadness weights a ton on his soul. He could sense the anger of his siblings. The audience – like it were a show or something not his freedom – whispered among themselves during each break, behind his back of course. His lawyers he should not care. It is only the opinon of those 12jurors matter. Sure, to them. It is not them who have to spend the rest of their lives with this stigma. He still couldn’t grasp how this could had happened? The question was troubling his heart: Oh why ? (why ?),( why ?), (why ?) He woke up, breathing hard. He was almost sick. Took him couple of minutes to understand place and time. He stared into darkness. Felt painfully lonely again. Someone put your hand out/ Begging for your love
Basheer has never felt a task to be so difficult to manage. He was watching the Boss, who seemed to have relaxed a bit, only the stress about the passport remained.
- Boss, can we talk? - he asked when enterring his room.
- Of course, Is there anything wrong? – boss has responded and you could not have noticed that sudden blink of fear in his eyes
- No. Everything is OK. – he stood right opposite him. Just a stretch o fan arm away. The boss was still very weak, eyes reflecting of the sorrow and tiredness of all the past months – expression like not being here …like still being far far away.
- I just wanted to ask…you know..how long will we be gone?
- I don’t know yet. But for long.
- OK - he paused and hesitated - OK, then ….then I will just bring this glass to the kitchen. Good night!
He almost ran out of the room. Leaned against the wall, took a deep breath and walked downstairs. Arriving to the kitchen, he stopped by the fridge, opened it; then turned around and slammed the glass against the wall. God and Meseareau forgive him, but he couldn’t do it. He could not lay hand on his friend.
The end
Author’s Thank You-s:
Thank you to main charachter of this story for the music, the lyrics and the inspiration.
Thank you to Ms. Yu and Mr. Mesereau, without whom this story would have never been born.
Thank you to VargaK, who has not only translated my words into English but also my thoughts.
Other stories
2007. november 2., péntek
Trial of the Century - 7. rész
Az alábbi történet szinte teljesen fantáziám gyermeke, bár nyomokban tartalmaz valós elemeket. Figyelmeztetném a kedves Olvasót, hogy sokkolóan hathat, ezért csak saját felelősségére olvassa mindenki. Amennyiben kommentálásra érdemesnek tartják, szívesen veszek minden észrevételt.
Első rész
1.
Jackson még mindig elcsigázottnak érezte magát, és fizikailag is könnyen kifáradt, de az esti mesét nem akarta kihagyni. A három gyerek köré gyűlt, és belemerültek egy klasszikus történetbe. Az apa nagy átéléssel olvasta föl a mesét, mint mindig. A mese után a férfi még általában dolgozott – zenét, dalszöveget nézett át, vagy koreográfiát csiszolgatott -, zenét hallgatott, vagy a maga örömére zongorázgatott, de most ő is alváshoz készülődött. A szobájában az ágyra dőlt, de csak a plafont bámulta. Don't be bothered they said/ It's just childish fantasies/ Turning your head Nem jött álom a szemére, az agyában kavarogtak a gondolatok, noha ahhoz túl fáradt volt, hogy szavakba, vagy dallamba öntse őket, de még ahhoz is, hogy fókuszálja a gondolatait. Nem sírt: könnyei már nem voltak. De őszintén mosolyogni sem látták hosszú ideje, mintha örökös mélabú ülne a tekintetében, vagy árnyék vetülne a lelkére. Ezúttal némán és egyedül küzdött meg rémálmaival.
------
2.
Susan a kocsiban kérdőre vonta a társát:
- Ezt komolyan gondoltad?
- Miért, szerinted nem fér rá?
- Attól tartok, kórházban kötne ki.
- Bizony, az is ráférne.
Az út további részében mindketten gondolataikba merültek.
-------
Az ügyvéd hosszas zuhanyzással akart megszabadulni az elmúlt hónapok terhétől. Hátát a hideg csempének döntötte, csak állt és hagyta, hogy a forró víz felüdítse a testét. A víz csöpögött a hajából, izmai meg-megremegtek, ahogy egyszerre érte őket a csempe hidege és a víz forrósága. Ököllel a zuhanyfülke falára csapott. Végre szabad utat engedhetett a gyásznak. A nővére halálakor erre nem volt lehetősége: a média kereszttüzében állt. Félt, hogy a szomorúságát aggódásként és félelemként érzékeli a sajtó, és már eleve vesztesnek könyvelik el, ügyfelét pedig bűnösnek. Másrészről, ha kiült az arcára a Michael iránti aggodalom, akkor a gyásszal takarózott. Összezavarodott a helyzettől. A tegnap este után megkönnyebbült, remélte, hogy Basheer megteszi, amire kérte. Ha nem is voltak barátok, őszintének tartotta a testőrt, és korrekt volt a kapcsolatuk.
------
Már magasan állt a nap, mire felébredt lázas, visszatérő álmából. Már nem üvöltött, nem sírt, nem kiabált. De még mindig percek kellettek hozzá, hogy rájöjjön, hol van, melyik nap, és hogy nem késett el sehonnan. Legalább az évszázadot el szokta találni, gondolta magában ironikusan. Egy fekete esernyő biztonságos árnyékában és csakazért is pizsamában sétált a tóhoz. Minden javaslat, érv és ellenérv után eldöntötte, hova mennek, miután visszakapta az útlevelét. A király meghívása lehetővé tette, hogy valóban elvonulva gyűjtsön erőt, a pompa és luxus elzárja majd a mindennapok zajától, a tolakodó kívülállóktól és a zaklató újságíróktól. A gyerekek lovagolhatnak, a nevelőnő számára nem lesz túl idegen a környezet. A hagyományok lehetővé teszik, hogy fizikailag is álcázza magát. A testőröknek valószínűleg keresztbe áll majd a szemük, hogy egy arab nőt kell kísérgetniük, de ez a legkevésbé sem érdekelte. Ez is az ország mellett szólt: a testőrségének annyira idegen terep, hogy nem tudnak senki illetéktelennel kapcsolatba kerülni. Nem mintha árulástól tartott volna, de nem akart semmit a véletlenre bíni, ez után a keserű tapasztalat után pedig végképp nem. Egyre jobban tetszett neki az ötlet, már az ország neve is, mint egy dallam. Bahrain.
A tó csendes hullámzását nézve azon gondolkodott, van-e értelme még a kármentésnek. Úgy érezte, azáltal, hogy a perben az emberi oldala került előtérbe, semmivé foszlott a varázslat, amit adni akart. Csak a zenét magát akarta adni, mintegy hangszerré degradálva magát. Szerette ezt a hasonlatot. A szerzeményeire szeretett őnálló lényként gondolni, amiket azért hívott életre, hogy örömet szerezzenek, mozgásra bírják az embereket, netán gondolkodásra késztessék. Maybe they'd be happy for a while Azon töprengett, hajlandó-e még valaki a zenére, és csakis a zenére és annak mondanivalójára figyelni?
-------
Még mindig csak a gyerekei jelentették számára az egyetlen örömforrást. Azzal nyugtatgatta magát, hogy még csak két nap telt el az ítélethírdetés óta. Még mindig nagyon kifáradt estére, de nem eléggé ahhoz, hogy könnyen elaludjon. Ahogy lefekvéshez készülődött, azon gondolkodott, mitől kéne jobban félnie: az előtte álló éjszakától, vagy a következő naptól. Sóhajtott. Another day has gone Ismét egy nyugtalan éjszaka várt rá.
-------
A testőr távolról szemmel tartotta a főnökét egész nap. Nehéz szívvel gondolt a feladatára. Szerette volna, ha erősödik a férfi. Az étvágya nagyon lassan kezdett visszatérni. A védencének egyértelműen nyugalomra volt szüksége, de a tárgyalás pokla a személyzetet is megviselte. Az lesz a legjobb mindenkinek, ha mihamarabb elhagyják az országot. Másnap még nehéz feladat várt a biztonsági főnökre. Nem felejtette el az ügyvédnek tett ígéretét.
-------
Az ügyvéd a testőrre gondolt, hogy vajon megtette-e már. Jobb az ilyen feladaton mielőbb túlesni. Megtette volna ő is, de nem Susan és főleg nem a gyerekek előtt.
Belépett az otthona ajtaján, és kinthagyta a gondokat. A nő lénye betöltötte a házat. Lágy parfümillat. Néhány molekulányi elég belőle, hogy csak a színésznőre tudjon gondolni. Szemei összeszűkültek. come here girl Hófehér haja és világos bőre éles kontrasztban állt a nő sötétségével. Ebony and Ivory A nőhöz lépett. feel the touch of your body cling to mine Könnyedén felemelte, és a hálószoba felé indult vele. Kiss and touch A sötét szempárba nézett. Oh, I'll never let you go A válasz a nő szemében volt. touch me/ Don't hide our love/ Woman to man * I won't stop 'til break of dawn
-------
A rémálom az éjszaka közepén csapott le rá. Összekeveredtek álmában a napok, a vallomások és a vádak. Újra és újra visszhangoztak fejében a mocskosabbnál mocskosabb gyanusítgatások.
- Hazugság! - akart kiáltani, de nem volt szabad megzavarnia a tárgyalást.Erre nyomatékosan
figyelmeztette az összes ügyvédje.
- Hazugság! - akart kiáltani, de nem jött ki hang a torkán. A teremben mintha mindenki azt figyelte volna, képes-e ilyen aljasságra. Az anyja szomorúsága ólomsúlyként nehezedett rá. A testvérei dühe tapintható volt. A közönség – mintha valami színjátékról lenne szó, nem az ő szabadságáról -, minden szünetben összesúgott a háta mögött. Csak kevesen voltak képesek állni a tekintetét. Az ügyvédek azt mondták, csak 12 ember véleménye számít. Nekik igen. Nem nekik kell ezzel a bélyeggel élniük. Nem értette, hogyan történhetett ez meg. A kérdés ott zakatolt a lelkében. Oh why ? (why ?),( why ?), (why ?) Nehezen lélegezve ébredt fel. Kavargott a gyomra. Eltartott pár pillanatig, míg rájött, hogy hol van. Tágranyílt szemmel meredt a sötötségbe. Már megint nagyon egyedül érezte magát. Someone put your hand out/ Begging for your love
--------
A testőr még soha nem érezte annyira nehéznek a feladatát, mint aznap este. Fél szemét mindig a kliensén tartotta. Az útlevélen való huzavonát leszámítva a főnökét immár nyugalom vette körül. Nehéz szívvel lépett be az énekes hálószobájába.
- Boss, beszélhetnénk?
- Persze. Csak nincs valami baj? - egy pillanatra félelem tükröződött a sötét szempárban.
- Nem. - a testőr már közvetlenül a védence mellett állt. A férfi még mindig nagyon gyengének tűnt, szemében tükröződött az elmúlt hónapok minden fáradtsága, félelme és megaláztatása. Mintha nem is erről a világról való lenne. - Csak... tudni szeretném.... Mennyi időre megyünk el?
- Még én sem tudom. Elég hosszú időre.
- Kiviszem ezt a poharat. Jó éjt! - szinte kimenekült a szobából. A falnak támaszkodott, sóhajtott, majd a konyhába sietett. A poharat a falhoz vágta. Isten és Mesereau bocsássa meg neki, nem tudta megtenni. Nem tudta megütni a legyengült férfit.
Vége
Köszönetnyilvánítás:
Köszönet illeti a főszereplőt a dallamokért, idézetekért és inspirációért.
Köszönet Ms. Yunak és Mr. Mesereaunak, nélkülük nem születhetett volna meg ez a történet.
Köszönetem VargaK-nak, aki szinte nem is az írásomat fordította angolra, hanem a gondolataimat.
További történetek
Első rész
1.
Jackson még mindig elcsigázottnak érezte magát, és fizikailag is könnyen kifáradt, de az esti mesét nem akarta kihagyni. A három gyerek köré gyűlt, és belemerültek egy klasszikus történetbe. Az apa nagy átéléssel olvasta föl a mesét, mint mindig. A mese után a férfi még általában dolgozott – zenét, dalszöveget nézett át, vagy koreográfiát csiszolgatott -, zenét hallgatott, vagy a maga örömére zongorázgatott, de most ő is alváshoz készülődött. A szobájában az ágyra dőlt, de csak a plafont bámulta. Don't be bothered they said/ It's just childish fantasies/ Turning your head Nem jött álom a szemére, az agyában kavarogtak a gondolatok, noha ahhoz túl fáradt volt, hogy szavakba, vagy dallamba öntse őket, de még ahhoz is, hogy fókuszálja a gondolatait. Nem sírt: könnyei már nem voltak. De őszintén mosolyogni sem látták hosszú ideje, mintha örökös mélabú ülne a tekintetében, vagy árnyék vetülne a lelkére. Ezúttal némán és egyedül küzdött meg rémálmaival.
------
2.
Susan a kocsiban kérdőre vonta a társát:
- Ezt komolyan gondoltad?
- Miért, szerinted nem fér rá?
- Attól tartok, kórházban kötne ki.
- Bizony, az is ráférne.
Az út további részében mindketten gondolataikba merültek.
-------
Az ügyvéd hosszas zuhanyzással akart megszabadulni az elmúlt hónapok terhétől. Hátát a hideg csempének döntötte, csak állt és hagyta, hogy a forró víz felüdítse a testét. A víz csöpögött a hajából, izmai meg-megremegtek, ahogy egyszerre érte őket a csempe hidege és a víz forrósága. Ököllel a zuhanyfülke falára csapott. Végre szabad utat engedhetett a gyásznak. A nővére halálakor erre nem volt lehetősége: a média kereszttüzében állt. Félt, hogy a szomorúságát aggódásként és félelemként érzékeli a sajtó, és már eleve vesztesnek könyvelik el, ügyfelét pedig bűnösnek. Másrészről, ha kiült az arcára a Michael iránti aggodalom, akkor a gyásszal takarózott. Összezavarodott a helyzettől. A tegnap este után megkönnyebbült, remélte, hogy Basheer megteszi, amire kérte. Ha nem is voltak barátok, őszintének tartotta a testőrt, és korrekt volt a kapcsolatuk.
------
Már magasan állt a nap, mire felébredt lázas, visszatérő álmából. Már nem üvöltött, nem sírt, nem kiabált. De még mindig percek kellettek hozzá, hogy rájöjjön, hol van, melyik nap, és hogy nem késett el sehonnan. Legalább az évszázadot el szokta találni, gondolta magában ironikusan. Egy fekete esernyő biztonságos árnyékában és csakazért is pizsamában sétált a tóhoz. Minden javaslat, érv és ellenérv után eldöntötte, hova mennek, miután visszakapta az útlevelét. A király meghívása lehetővé tette, hogy valóban elvonulva gyűjtsön erőt, a pompa és luxus elzárja majd a mindennapok zajától, a tolakodó kívülállóktól és a zaklató újságíróktól. A gyerekek lovagolhatnak, a nevelőnő számára nem lesz túl idegen a környezet. A hagyományok lehetővé teszik, hogy fizikailag is álcázza magát. A testőröknek valószínűleg keresztbe áll majd a szemük, hogy egy arab nőt kell kísérgetniük, de ez a legkevésbé sem érdekelte. Ez is az ország mellett szólt: a testőrségének annyira idegen terep, hogy nem tudnak senki illetéktelennel kapcsolatba kerülni. Nem mintha árulástól tartott volna, de nem akart semmit a véletlenre bíni, ez után a keserű tapasztalat után pedig végképp nem. Egyre jobban tetszett neki az ötlet, már az ország neve is, mint egy dallam. Bahrain.
A tó csendes hullámzását nézve azon gondolkodott, van-e értelme még a kármentésnek. Úgy érezte, azáltal, hogy a perben az emberi oldala került előtérbe, semmivé foszlott a varázslat, amit adni akart. Csak a zenét magát akarta adni, mintegy hangszerré degradálva magát. Szerette ezt a hasonlatot. A szerzeményeire szeretett őnálló lényként gondolni, amiket azért hívott életre, hogy örömet szerezzenek, mozgásra bírják az embereket, netán gondolkodásra késztessék. Maybe they'd be happy for a while Azon töprengett, hajlandó-e még valaki a zenére, és csakis a zenére és annak mondanivalójára figyelni?
-------
Még mindig csak a gyerekei jelentették számára az egyetlen örömforrást. Azzal nyugtatgatta magát, hogy még csak két nap telt el az ítélethírdetés óta. Még mindig nagyon kifáradt estére, de nem eléggé ahhoz, hogy könnyen elaludjon. Ahogy lefekvéshez készülődött, azon gondolkodott, mitől kéne jobban félnie: az előtte álló éjszakától, vagy a következő naptól. Sóhajtott. Another day has gone Ismét egy nyugtalan éjszaka várt rá.
-------
A testőr távolról szemmel tartotta a főnökét egész nap. Nehéz szívvel gondolt a feladatára. Szerette volna, ha erősödik a férfi. Az étvágya nagyon lassan kezdett visszatérni. A védencének egyértelműen nyugalomra volt szüksége, de a tárgyalás pokla a személyzetet is megviselte. Az lesz a legjobb mindenkinek, ha mihamarabb elhagyják az országot. Másnap még nehéz feladat várt a biztonsági főnökre. Nem felejtette el az ügyvédnek tett ígéretét.
-------
Az ügyvéd a testőrre gondolt, hogy vajon megtette-e már. Jobb az ilyen feladaton mielőbb túlesni. Megtette volna ő is, de nem Susan és főleg nem a gyerekek előtt.
Belépett az otthona ajtaján, és kinthagyta a gondokat. A nő lénye betöltötte a házat. Lágy parfümillat. Néhány molekulányi elég belőle, hogy csak a színésznőre tudjon gondolni. Szemei összeszűkültek. come here girl Hófehér haja és világos bőre éles kontrasztban állt a nő sötétségével. Ebony and Ivory A nőhöz lépett. feel the touch of your body cling to mine Könnyedén felemelte, és a hálószoba felé indult vele. Kiss and touch A sötét szempárba nézett. Oh, I'll never let you go A válasz a nő szemében volt. touch me/ Don't hide our love/ Woman to man * I won't stop 'til break of dawn
-------
A rémálom az éjszaka közepén csapott le rá. Összekeveredtek álmában a napok, a vallomások és a vádak. Újra és újra visszhangoztak fejében a mocskosabbnál mocskosabb gyanusítgatások.
- Hazugság! - akart kiáltani, de nem volt szabad megzavarnia a tárgyalást.Erre nyomatékosan
figyelmeztette az összes ügyvédje.
- Hazugság! - akart kiáltani, de nem jött ki hang a torkán. A teremben mintha mindenki azt figyelte volna, képes-e ilyen aljasságra. Az anyja szomorúsága ólomsúlyként nehezedett rá. A testvérei dühe tapintható volt. A közönség – mintha valami színjátékról lenne szó, nem az ő szabadságáról -, minden szünetben összesúgott a háta mögött. Csak kevesen voltak képesek állni a tekintetét. Az ügyvédek azt mondták, csak 12 ember véleménye számít. Nekik igen. Nem nekik kell ezzel a bélyeggel élniük. Nem értette, hogyan történhetett ez meg. A kérdés ott zakatolt a lelkében. Oh why ? (why ?),( why ?), (why ?) Nehezen lélegezve ébredt fel. Kavargott a gyomra. Eltartott pár pillanatig, míg rájött, hogy hol van. Tágranyílt szemmel meredt a sötötségbe. Már megint nagyon egyedül érezte magát. Someone put your hand out/ Begging for your love
--------
A testőr még soha nem érezte annyira nehéznek a feladatát, mint aznap este. Fél szemét mindig a kliensén tartotta. Az útlevélen való huzavonát leszámítva a főnökét immár nyugalom vette körül. Nehéz szívvel lépett be az énekes hálószobájába.
- Boss, beszélhetnénk?
- Persze. Csak nincs valami baj? - egy pillanatra félelem tükröződött a sötét szempárban.
- Nem. - a testőr már közvetlenül a védence mellett állt. A férfi még mindig nagyon gyengének tűnt, szemében tükröződött az elmúlt hónapok minden fáradtsága, félelme és megaláztatása. Mintha nem is erről a világról való lenne. - Csak... tudni szeretném.... Mennyi időre megyünk el?
- Még én sem tudom. Elég hosszú időre.
- Kiviszem ezt a poharat. Jó éjt! - szinte kimenekült a szobából. A falnak támaszkodott, sóhajtott, majd a konyhába sietett. A poharat a falhoz vágta. Isten és Mesereau bocsássa meg neki, nem tudta megtenni. Nem tudta megütni a legyengült férfit.
Vége
Köszönetnyilvánítás:
Köszönet illeti a főszereplőt a dallamokért, idézetekért és inspirációért.
Köszönet Ms. Yunak és Mr. Mesereaunak, nélkülük nem születhetett volna meg ez a történet.
Köszönetem VargaK-nak, aki szinte nem is az írásomat fordította angolra, hanem a gondolataimat.
További történetek
2007. október 28., vasárnap
Trial of the Century - 6th part
Author’s Foreword:
Even thought the following short story does contain elements of reality, it is still a product of imagination therefore, it does not reflects actual events. The situations and dialogues described in this story might cause some stress or unpleasant moments for some readers, therefore discretion is recommended.
If you would like to leave a comment please contact: gitana82@gmail.com
*Author’s comment:
„Kids, please stop, go and ask Daddy before reading any further. Thanks”*
First part
He was used to living at dawn hours, when the sun is not that strong. It wasn’t his choice to live by night and hide by day, but he got used to it over the years. He tried hard not to mess up the body clock of his kids, but they wanted to spend him as much time as possible. So the bedtime story sometimes overleapt to late night, and morning came well before sunrise. To compensate for the lost hours of sleep, they had a nap or sieasta during daytime. This time though it was Grace the nanny looking after them. He was hoping she came up with a somewhat reasonable explanation on his disappearance in the last couple of days. Kids are clever.
Thoughts were speeding through his mind. He knew that if his doc finds out that he had not been eating a lot again, he would be in trouble; back on the dropper. He tried to eat, he really did- could not manage more than one or two bites...He wandered out of the house, thoughtful, not really knowing whereabouts he was going. He arrived to his favorite tree. This time though he did not climb up to sit with the birds – a race with their song was out of question now. They used to inspire him. Somehow he would have to find the means of letting all these feelings, all these thoughts leaving him...Writing..But he couldn’t. Didn’t have the strength. His last try, with the tape recorder, last night...was simply put: awful...too painful. Crap, he might delete it..too bad..not even to be put in the vault, just in case..no.,He sighed, turned and leaned his head onto this giant tree. He knew he is being watched. He wanted to cry, but ran out of tears... U cann no lonngerrr make me cryyy He turned around, grasping for air and slowly slided down to the ground, sitting cross legged. He felt exhausted. He realized everyone else around him was right: he really needs to gather some strength. Just a few minutes of walk completely drained him. His hair fell into his eyes, he wipeed it out..hated it. Looked around. His ranch. His place. His kingdom. Still he has not felt it home anymore, nowhere in this country is a place he call like that. But it was still better within than outside the gates. Abroad, he can’t go. Not until he got his passport back. He hoped his lawyers will do their duty and get it without any delay. All he wanted is away. Away from here. Doesn’t care where to, just away. His family has already started to look for a place, but he didn’t care. If it were up to him, he would take the first international flight from LAX once his papers are received.
Time to return to the house. Raymone is coming in the morning, the lawyers are on the turn in the afternoon. He was hoping to close this matter today and once and for all. Hoping he will not need to deal with stuff like: evidence; complaints, letters, consipiracy, statements and depositions. He was never interested in that type of thing, made him tired. He might finally have the time to care for his life and family. And music and dance, probably. Yes, he only had the music and dance left. Music, Music and me
1.
The kids, it seems have not noticed that the course of their life hang by a hair. He didn’t tell them anything yesterday, when he left for the courthouse. There are no words to describe.. You gave me strength/ When I wasn't strong The nanny was instructed that if things turn out the other way, she would tell them, he was involved in car crash. That would not have been a lie. He wouldn’t have hang around in there for a long time anyway... He forced himself to detour his toughts. At last, everything is fine now. He will make no more mistakes. He trusted people again, he shouldn’t have, and got burnt again; even though he fared ill once before. But no, he hasn’t learnt his lesson until now. And you still deal with the fires/ That they made.. From today on, he is not going to trust anyone. His bodyguard interrupted his thinking.
- Boss, a call. Aphrodite Jones. I will handle it, but thought, in case you might wanna speak to her.
- Aphrodite Jones?
- Journalist. Long brown hair. Strong voice. Fox TV.
- Bug her off. Thanks.
The bodyguard responded to the call:
- I am sorry Ms Jones. I can’t give you Mr. Jackson. He does not wish to talk to anyone now.
Michael shook head in disbelief, it has not even been 24hrs; and headed off to the playroom to meet his children. The thought of spending time with them again cheered up his soul.
2.
Even thought she has not even finished writing the Peterson book, she became interested in a new case. She could not understand how could this man be vindicated. Even thought she did not hate or despised him. As a teenager she liked his music. Memories came rushing, especially if she hears the song on the radio „Just call my name/ And I'll be there!” It is time to call that top secret number, bloddy hell; she thought; it is easier to get hold of the Oval Office than of someone at the Neverland Ranch. She was priviliged thought, she had the mobile number of his main bodyguard. She knew that her number will be blocked straight away. It still worths a try.
- Hello, I am Aphrodite Jones from FoxTV. Please don’t hang up. May I speak to Mr. Jackson, please?”
- Just a moment Ms. Jones, I shall ask. Not much chance thought.
- I am sorry Ms Jones. I can’t give you Mr. Jackson. He does not wish to talk to anyone now.
- Thank you. In case Mr. Jackson does wish to contact me, you can reach me on this number.
Well, what did she hope for? She should have waited a couple of days more. However that might be too late, as her informer from the court let her know Mesereau’s top priority was to get Jackson’s passport back, asap.
Michael was resting with the dropper still on his arm. However, he still felt pleased, at least more than during any of the previous months. This had been the first day, when he had nothing to do. No wake up call, no stress of getting ready, no questions to answer or listen to. And most of all: no court visits. He no longer has to sit listen to the testimonies, and bear without a notion all that going on. The trial exhausted him, and he just now started to feel that months passed by and he missed out on a lot! Especially in the last ten days. Waiting until the jury finished its deliberation. Nine nights of matter/ Black flowers blossom Teardrop on fire He couldn’t believe the comforting words of his lawyers, and all his legal expert advisers who were ont he opion that a quick and fast decision is never a positive sign. Easy for them, it it is not their life at stake, is it?.
His bodyguard announced that the lawyers have arrived. Michael nodded and pointed at the dropper. Basheer helped to release him, as his boss was really keen to finish this off. He wasn’t concerned about what the lawyers would say, he did not care, they had seen him in worse. But it was easier to get around without it and of course he did want to spare this sight for the benefit of his kids. He decided to meet the lawyers in the Library. His office would have felt crowded with four of them; it was full of presents, gifts, memories. They called it rattletraps or junk, but for him these were evidence: evindence of his belief that this life is worth living.
He greeted the two lawyers.
- Hi. The prosecutor of course wants to block proceedings, but he is trying to get some time. But not in a valid way, he has his staff on the job, but they are not getting through. Don’t worry, in a couple of days, you will have your passport back. This what is our priority, to get your papers back. From that clutter taken into custody as evidence, what would like to get back first?
- Laptops, at first, I guess - jumped into discussion her lawyer - Do you want the one given to the accuser?
- Couldn’t care less. If you get them back, use them. Or give it to a charity or a school. Or sale it, whatever. Whatever you feel like.
- Contracts, financial statements, ledgers etc?
- Please. I’d like to get those back.
- The Rolex?
- Was a present. They can have that trash if they desiere so.
- Your mags?
- What? Oh..erm….You joking?
Minutes passed in silence when Michael quietly rose to word. One could see he was worried, shy and embarrassed.
- The photos…From 93..Those ones…Can you?..
- I can’t promise but I will try my best. I swear you I will try.
- Bribe the judge, if it has to be..
- Are you out of your mind? That is illegal. If that surfaces, you are on your way to jail and no one…I am telling ya, no one, not even God himself, let alone me could get you outta there. Those pics were sealed in the safe ever since.
- Good for you. Would you wanna see you penis on the front page of any newspaper? Well, of course this can never happen to you. You are not Michael Jackson.
- Look. I understand that you would be willing to do anything to get those photos back and if there is any legal way to do so we will get them. But I can’t do more. I am not going to break the law, not even for your sake. I sincerely hope that no newspaper editor is daft enough to print them, even if they had had the opportunity to do so. Otherwise they would face not only your but my anger too.
- Anyway… – silence descented on the room. They had nothing else to say to eachother - If you want to..if you want, you can have the ranch to yourself. All services at your disposal.
- You saying I could ride the carosel?
- Well, I thought you – at your age- would like to watch a classic on the widescreen in the cinema, or go horse riding or anything, but If you want to go on the carosel, then you can. As you wish.
The lawyers laughed, and he also smiled a bit.
- Thank you. But I guess we will be out.
- All right. But will you then stay for dinner? I would like to thank you for everything you have done for me.
- OK. Deal. That is really kind of you.
The lawyer said yes to the invitation with the hope that he at least can have a sneak peak at how the health of his client is progressing. Even thought his assignment ended on the day of the verdict, and he would usually keep a safe distance from the private matters of his clients, he couldn’t just walk away yet. He remembered the first moment he met him. Looking into his dark eyes, he felt he could read his mind: they were thinking the same: "Can I trust this person." Somebody's watching me He did see lot of emotions reflecting in that pair of eyes: certinity in his innocence. Happiness when he was playing with his children. Condolence when the lawyer’s sister passed away. Anger, when he felt useless. Fatigue. Sadness. Whatever he felt thought, whatever his eyes gave away, there were something to him, something elusive. The genius. He was gifted, no one can ever question that - if you weren’t insane. It might be too poetic from the mouth of a lawyer, but he thought his client was like a melody in real life. Divinity in motion
They had thanksgiving before dinner. God have mercy/ Stop them destroying me/ An angel came to me/ To save my life It seemed the kids have not noticied anything in the past few months. They were jabbering, laughing, but still remaining very polite. They all thanked both lawyers. Their father thought had hardly eaten anything off his plate during the whole dinner. Whilst trying to make an effort to consume food, he tought of his first meeting with Mesereau: his blue eyes, querying his mind and soul guilty or innocent. He withstood his strong look. He thought, the lawyer might be strong, but not soulless. One could tell he had a passion for his profession, something he could understand and value people for, as he was living his life the same way, too. Months to come, he has seen a grow of respect and sympathy in those clear blue eyes. Water is my eye/ Most faithfull mirror But he got lost to feel it. The trial, has worn him out. It became increasingly hard to see who is friend who is foe. Especially now that everyone was firing hurtful questions at thim or making comments torning up wounds.
Even though the lawyer was not completely reassured he did feel a sense of relief having seen his client giving an effort and at least trying to eat something. He remembered their first meeting. He did feel a bit unsure but looking back he now knows he had done the right thing when setting down the groundrules: „You will not be late. You will not be parading on top a car! And say goodbye to the NOI guys” and his client complied. TMez made it clear for him that the courtroom is his homeground.
- Your stage is my courtroom.
As he looked up from his thoughts he realized it might be time to let the master of the house to retire for the day. He winked to his partner to let her know, now it is to go. The lead bodyguard came to escort them out. The lawyer pulled him aside at the bottom of the staircase:
- Mr. Basheer! May I ask you for a favour please?
- Sure, I guess.
- Give Michael two more days to rest. Then give him a smack in the face. Nope, let it rather be two. Don’t hurt him, just be kind; but he needs one..and it would do him good.
The guard was left standing speechless as he watched the lawyers sped off the driveway.
To be continued
7th part
Even thought the following short story does contain elements of reality, it is still a product of imagination therefore, it does not reflects actual events. The situations and dialogues described in this story might cause some stress or unpleasant moments for some readers, therefore discretion is recommended.
If you would like to leave a comment please contact: gitana82@gmail.com
*Author’s comment:
„Kids, please stop, go and ask Daddy before reading any further. Thanks”*
First part
He was used to living at dawn hours, when the sun is not that strong. It wasn’t his choice to live by night and hide by day, but he got used to it over the years. He tried hard not to mess up the body clock of his kids, but they wanted to spend him as much time as possible. So the bedtime story sometimes overleapt to late night, and morning came well before sunrise. To compensate for the lost hours of sleep, they had a nap or sieasta during daytime. This time though it was Grace the nanny looking after them. He was hoping she came up with a somewhat reasonable explanation on his disappearance in the last couple of days. Kids are clever.
Thoughts were speeding through his mind. He knew that if his doc finds out that he had not been eating a lot again, he would be in trouble; back on the dropper. He tried to eat, he really did- could not manage more than one or two bites...He wandered out of the house, thoughtful, not really knowing whereabouts he was going. He arrived to his favorite tree. This time though he did not climb up to sit with the birds – a race with their song was out of question now. They used to inspire him. Somehow he would have to find the means of letting all these feelings, all these thoughts leaving him...Writing..But he couldn’t. Didn’t have the strength. His last try, with the tape recorder, last night...was simply put: awful...too painful. Crap, he might delete it..too bad..not even to be put in the vault, just in case..no.,He sighed, turned and leaned his head onto this giant tree. He knew he is being watched. He wanted to cry, but ran out of tears... U cann no lonngerrr make me cryyy He turned around, grasping for air and slowly slided down to the ground, sitting cross legged. He felt exhausted. He realized everyone else around him was right: he really needs to gather some strength. Just a few minutes of walk completely drained him. His hair fell into his eyes, he wipeed it out..hated it. Looked around. His ranch. His place. His kingdom. Still he has not felt it home anymore, nowhere in this country is a place he call like that. But it was still better within than outside the gates. Abroad, he can’t go. Not until he got his passport back. He hoped his lawyers will do their duty and get it without any delay. All he wanted is away. Away from here. Doesn’t care where to, just away. His family has already started to look for a place, but he didn’t care. If it were up to him, he would take the first international flight from LAX once his papers are received.
Time to return to the house. Raymone is coming in the morning, the lawyers are on the turn in the afternoon. He was hoping to close this matter today and once and for all. Hoping he will not need to deal with stuff like: evidence; complaints, letters, consipiracy, statements and depositions. He was never interested in that type of thing, made him tired. He might finally have the time to care for his life and family. And music and dance, probably. Yes, he only had the music and dance left. Music, Music and me
1.
The kids, it seems have not noticed that the course of their life hang by a hair. He didn’t tell them anything yesterday, when he left for the courthouse. There are no words to describe.. You gave me strength/ When I wasn't strong The nanny was instructed that if things turn out the other way, she would tell them, he was involved in car crash. That would not have been a lie. He wouldn’t have hang around in there for a long time anyway... He forced himself to detour his toughts. At last, everything is fine now. He will make no more mistakes. He trusted people again, he shouldn’t have, and got burnt again; even though he fared ill once before. But no, he hasn’t learnt his lesson until now. And you still deal with the fires/ That they made.. From today on, he is not going to trust anyone. His bodyguard interrupted his thinking.
- Boss, a call. Aphrodite Jones. I will handle it, but thought, in case you might wanna speak to her.
- Aphrodite Jones?
- Journalist. Long brown hair. Strong voice. Fox TV.
- Bug her off. Thanks.
The bodyguard responded to the call:
- I am sorry Ms Jones. I can’t give you Mr. Jackson. He does not wish to talk to anyone now.
Michael shook head in disbelief, it has not even been 24hrs; and headed off to the playroom to meet his children. The thought of spending time with them again cheered up his soul.
2.
Even thought she has not even finished writing the Peterson book, she became interested in a new case. She could not understand how could this man be vindicated. Even thought she did not hate or despised him. As a teenager she liked his music. Memories came rushing, especially if she hears the song on the radio „Just call my name/ And I'll be there!” It is time to call that top secret number, bloddy hell; she thought; it is easier to get hold of the Oval Office than of someone at the Neverland Ranch. She was priviliged thought, she had the mobile number of his main bodyguard. She knew that her number will be blocked straight away. It still worths a try.
- Hello, I am Aphrodite Jones from FoxTV. Please don’t hang up. May I speak to Mr. Jackson, please?”
- Just a moment Ms. Jones, I shall ask. Not much chance thought.
- I am sorry Ms Jones. I can’t give you Mr. Jackson. He does not wish to talk to anyone now.
- Thank you. In case Mr. Jackson does wish to contact me, you can reach me on this number.
Well, what did she hope for? She should have waited a couple of days more. However that might be too late, as her informer from the court let her know Mesereau’s top priority was to get Jackson’s passport back, asap.
Michael was resting with the dropper still on his arm. However, he still felt pleased, at least more than during any of the previous months. This had been the first day, when he had nothing to do. No wake up call, no stress of getting ready, no questions to answer or listen to. And most of all: no court visits. He no longer has to sit listen to the testimonies, and bear without a notion all that going on. The trial exhausted him, and he just now started to feel that months passed by and he missed out on a lot! Especially in the last ten days. Waiting until the jury finished its deliberation. Nine nights of matter/ Black flowers blossom Teardrop on fire He couldn’t believe the comforting words of his lawyers, and all his legal expert advisers who were ont he opion that a quick and fast decision is never a positive sign. Easy for them, it it is not their life at stake, is it?.
His bodyguard announced that the lawyers have arrived. Michael nodded and pointed at the dropper. Basheer helped to release him, as his boss was really keen to finish this off. He wasn’t concerned about what the lawyers would say, he did not care, they had seen him in worse. But it was easier to get around without it and of course he did want to spare this sight for the benefit of his kids. He decided to meet the lawyers in the Library. His office would have felt crowded with four of them; it was full of presents, gifts, memories. They called it rattletraps or junk, but for him these were evidence: evindence of his belief that this life is worth living.
He greeted the two lawyers.
- Hi. The prosecutor of course wants to block proceedings, but he is trying to get some time. But not in a valid way, he has his staff on the job, but they are not getting through. Don’t worry, in a couple of days, you will have your passport back. This what is our priority, to get your papers back. From that clutter taken into custody as evidence, what would like to get back first?
- Laptops, at first, I guess - jumped into discussion her lawyer - Do you want the one given to the accuser?
- Couldn’t care less. If you get them back, use them. Or give it to a charity or a school. Or sale it, whatever. Whatever you feel like.
- Contracts, financial statements, ledgers etc?
- Please. I’d like to get those back.
- The Rolex?
- Was a present. They can have that trash if they desiere so.
- Your mags?
- What? Oh..erm….You joking?
Minutes passed in silence when Michael quietly rose to word. One could see he was worried, shy and embarrassed.
- The photos…From 93..Those ones…Can you?..
- I can’t promise but I will try my best. I swear you I will try.
- Bribe the judge, if it has to be..
- Are you out of your mind? That is illegal. If that surfaces, you are on your way to jail and no one…I am telling ya, no one, not even God himself, let alone me could get you outta there. Those pics were sealed in the safe ever since.
- Good for you. Would you wanna see you penis on the front page of any newspaper? Well, of course this can never happen to you. You are not Michael Jackson.
- Look. I understand that you would be willing to do anything to get those photos back and if there is any legal way to do so we will get them. But I can’t do more. I am not going to break the law, not even for your sake. I sincerely hope that no newspaper editor is daft enough to print them, even if they had had the opportunity to do so. Otherwise they would face not only your but my anger too.
- Anyway… – silence descented on the room. They had nothing else to say to eachother - If you want to..if you want, you can have the ranch to yourself. All services at your disposal.
- You saying I could ride the carosel?
- Well, I thought you – at your age- would like to watch a classic on the widescreen in the cinema, or go horse riding or anything, but If you want to go on the carosel, then you can. As you wish.
The lawyers laughed, and he also smiled a bit.
- Thank you. But I guess we will be out.
- All right. But will you then stay for dinner? I would like to thank you for everything you have done for me.
- OK. Deal. That is really kind of you.
The lawyer said yes to the invitation with the hope that he at least can have a sneak peak at how the health of his client is progressing. Even thought his assignment ended on the day of the verdict, and he would usually keep a safe distance from the private matters of his clients, he couldn’t just walk away yet. He remembered the first moment he met him. Looking into his dark eyes, he felt he could read his mind: they were thinking the same: "Can I trust this person." Somebody's watching me He did see lot of emotions reflecting in that pair of eyes: certinity in his innocence. Happiness when he was playing with his children. Condolence when the lawyer’s sister passed away. Anger, when he felt useless. Fatigue. Sadness. Whatever he felt thought, whatever his eyes gave away, there were something to him, something elusive. The genius. He was gifted, no one can ever question that - if you weren’t insane. It might be too poetic from the mouth of a lawyer, but he thought his client was like a melody in real life. Divinity in motion
They had thanksgiving before dinner. God have mercy/ Stop them destroying me/ An angel came to me/ To save my life It seemed the kids have not noticied anything in the past few months. They were jabbering, laughing, but still remaining very polite. They all thanked both lawyers. Their father thought had hardly eaten anything off his plate during the whole dinner. Whilst trying to make an effort to consume food, he tought of his first meeting with Mesereau: his blue eyes, querying his mind and soul guilty or innocent. He withstood his strong look. He thought, the lawyer might be strong, but not soulless. One could tell he had a passion for his profession, something he could understand and value people for, as he was living his life the same way, too. Months to come, he has seen a grow of respect and sympathy in those clear blue eyes. Water is my eye/ Most faithfull mirror But he got lost to feel it. The trial, has worn him out. It became increasingly hard to see who is friend who is foe. Especially now that everyone was firing hurtful questions at thim or making comments torning up wounds.
Even though the lawyer was not completely reassured he did feel a sense of relief having seen his client giving an effort and at least trying to eat something. He remembered their first meeting. He did feel a bit unsure but looking back he now knows he had done the right thing when setting down the groundrules: „You will not be late. You will not be parading on top a car! And say goodbye to the NOI guys” and his client complied. TMez made it clear for him that the courtroom is his homeground.
- Your stage is my courtroom.
As he looked up from his thoughts he realized it might be time to let the master of the house to retire for the day. He winked to his partner to let her know, now it is to go. The lead bodyguard came to escort them out. The lawyer pulled him aside at the bottom of the staircase:
- Mr. Basheer! May I ask you for a favour please?
- Sure, I guess.
- Give Michael two more days to rest. Then give him a smack in the face. Nope, let it rather be two. Don’t hurt him, just be kind; but he needs one..and it would do him good.
The guard was left standing speechless as he watched the lawyers sped off the driveway.
To be continued
7th part
2007. október 26., péntek
Trial of the Century - 6. rész
Az alábbi történet szinte teljesen fantáziám gyermeke, bár nyomokban tartalmaz valós elemeket. Figyelmeztetném a kedves Olvasót, hogy sokkolóan hathat, ezért csak saját felelősségére olvassa mindenki. Amennyiben kommentálásra érdemesnek tartják, szívesen veszek minden észrevételt.
Első rész
A férfi kihasználta a hajnali órákat, amikor még nem tűz annyira a nap – nem tudatosan, élete során hozzászokott. Próbálta a gyerekeit normális életritmusban nevelni, de ők szerettek volna minél több időt vele tölteni, így az esti mese sokszor a késő estébe nyúlt, a reggel pedig még napkelte előtt beköszöntött hozzájuk. Hogy azért meglegyen a szükséges alvásmennyiség, a nappal nagy részét sziesztával töltötték. Most viszont Grace vigyázott a gyerekekre. A férfi bízott benne, hogy a nevelőnő valami ésszerűnek tűnő magyarázatot talált ki.
Sok minden kavargott a férfi fejében. Ha az orvos megtudja, hogy megint csak turkálta az ételt, de 1-2 falatnál több nem ment le a torkán, újra infúzióra rakják. Elgondolkozva sétált. Önkéntelenül is kedvenc fájánál kötött ki. Ezúttal nem mászott fel a madarak közé, akármilyen kihívás is volt a dalukban. Sokszor versenyeztek, sokszor kapott tőlük ihletet. Valahogy ki kéne írnia magából De ezúttal nem volt hozzá ereje. Éjjel tett egy gyenge kísérletet, de túl fájdalmasra sikeredett. Lehet, hogy letörli. Még a páncélba sem lenne érdemes berakni.. Lemondóan sóhajtott, a faóriás törzsének támasztotta a homlokát. Könnyei sem voltak már. U cann no lonngerrr make me cryyy Lassan megfordult. Most a hátát döntötte a repedezett fakéregnek. Lassan lecsúszva ülő helyzetbe küzdötte magát. Talán tényleg erőt kéne gyűjtenie. A párperces sétától kifáradt. Fekete haja az arcába hullott. Önkéntelen mozdulattal kisöpörte a még mindig csapzott tincseket a szeméből. Körbenézett. A birodalma. De most már ezt sem érezte otthonának, már itt sem érezte magát biztonságban. De még mindig jobb itt, mint máshol az országban. Más országba pedig egyenlőre nem tud menni. Remélte, hogy az ügyvédek teszik a dolgukat, és visszaszerzik az útlevelét, amilyen gyorsan csak lehet. Neki mindegy volt, hova. A többiek már keresték a megfelelő helyet, de ő úgy volt vele, hogy az első nemzetközi gép jó lesz, amit el tud érni, attól számítva, hogy kezében a papírja.
Ideje lenne visszamenni a házba. Raymone jön délelőtt, délután az ügyvédek. A férfi remélte, ma végre lezárul az egész, és nem kell többet bizonyítékokkal, beadványokkal, kiszivárgásokkal, nyilatkozatokkal és állásfoglalásokkal foglalkoznia. Soha nem érdekelték ezek a dolgok, fárasztották. Talán most már végre az életével és a családjával foglalkozhat. És talán zenével és tánccal. Igen, mert végül csak a zene és tánc marad. Music, Music and me
-----
1.
A gyerekek, úgy tűnt, nem vették észre, milyen hajszálon függött megszokott életük. Semmit nem mondott nekik tegnap, mikor a bíróságra indult. Ezt úgysem lehet szavakban kifejezni. You gave me strength/ When I wasn't strong Ha másképp alakul, azt mondták volna a gyerekeknek, hogy balesetet szenvedett. Úgysem bírta volna sokáig... Kényszerítette magát, hogy másra gondoljon. Végül is, most már minden rendben. Több hibát nem követ el. Megint olyanokban bízott meg, akikben nem kellett volna, pedig egyszer már pórul járt. De nem, nem tanult. And you still deal with the fires/ That they made.. Ezentúl nem bízik senkiben. A testőr szakította félbe a gondolatait.
- Boss, telefon. Aphrodite Jones. Lerázom, de gondoltam, szólok, hátha mégis beszélnél vele.
- Aphrodite Jones?
- Újságíró. Vállig érő, barna haj, kemény hang, Fox TV.
- Rázd le. Kösz.
A testőr a telefonba szólt:
- Sajnálom, Ms Jones. Nem tudom adni Mr. Jacksont. Senkivel sem akar most beszélni.
Michael megrázta a fejét, majd elindult a gyerekekhez játszani velük. Már a gondolattól mosolyra húzódott a szája.
2.
Ugyan a Peterson-könyvet még nem fejezte be, de már egy újabb ügy érdekelte. Egyszerűen nem értette, hogyan menthették fel. Pedig alapvetően nem érzett ellenszenvet iránta. Hiszen kamaszkorában még szerette is. Még most is feltörnek benne az emlékek, főleg, ha kedvenc dalát hallja. Mint most is, a rádióból: „Just call my name/ And I'll be there!”Még jó, hogy sikerült megszereznie egy fontos telefonszámot, gondolta hirtelen, és tárcsázni kezdett. Közben elmosolyodott. Talán az Ovális Iroda telefonszáma sem olyan titkos, mint Neverlandé. Neki mindenesetre az egyik testőr száma van meg. Egy próbát megér, gondolta. Utána úgyis letiltják.
- Aphrodite Jones vagyok a FoxTVtől. Kérem, ne tegye le. Beszélhetnék Mr. Jacksonnal?
- Egy pillanat, Ms. Jones, megkérdezem Mr. Jacksont, de ne nagyon bízzon benne.
…
- Sajnálom, Ms Jones. Nem tudom adni Mr. Jacksont. Senkivel sem akar most beszélni.
- Azért köszönöm. És ha esetleg Mr Jackson később mégis akarna velem beszélni, megtalálnak.
Mégis, mire számított? Várni kellett volna 1-2 napot. Viszont, mint egy bírósági forrásától megtudta, Mesereauék legfontosabb feladata Jackson útlevelének visszaszerzése.
-----
Michael infúzióval a karjában pihent délután. Még így is elégedett volt. Legalábbis elégedettebb, mint hosszú hónapok óta valaha. Ez volt az első nap, hogy semmit nem kellett tennie. Nem kellett időre felkelni, elkészülni, kérdésekre válaszolni, vagy éppen hallgatni. És legfőképpen: nem kellett bíróságra mennie és vallomásokat végighallgatnia. És tűrni, hogy nem szólhat közbe. Kimerítette a tárgyalás, most érezte csak igazán, hogy hónapok rohantak el mellette, és ő annyit mulasztott! Legfőképpen az utolsó tíz nap szívta ki az erejét. Amíg az esküdtszék meghozta döntését. Nine nights of matter/ black flowers blossom Égette a lelkét, ahogy visszagondolt a várakozásra. Teardrop on fire Hiába mondták neki az ügyvédek, és minden jogi ügyekben járatos munkatársa, vagy ismerőse, hogy a gyors döntés általában rossz szokott lenni, ő úgy érezte, könnyen beszélnek. Nem az ő életükről volt szó.
A testőr jelezte, hogy az ügyvédek megérkeztek. Óvatosan lebontotta az infúziót, ahogy az
orvos mutatta neki. Michael közben türelmetlenül dobolt a lábával. Nem az ügyvédek miatt szedette le, ők látták már rosszabb állapotban is, de így könnyebben mozgott és persze a gyerekeit is jobb volna ettől megkímélni. Úgy döntött, a könyvtárban tárgyal az ügyvédekkel. A dolgozószobában nem fértek volna el négyen, minden tele volt emléktárgyakkal, ajándékokkal. Mindenki csak 'kacatnak' csúfolta a rengeteg mütyürt, de számára bizonyítékok voltak, hogy mégiscsak érdemes élnie. Üdvözölte a jogászokat.
- Az ügyész természetesen megpróbál keresztbe tenni, de gyakorlatilag csak időhúzásra van lehetősége, és arra is csak féllegálisan, az emberein keresztül. Néhány nap, és megkapod a papírjaid. Most erre fekszünk rá leginkább. A bizonyítékként lefoglalt dolgaid közül mit szeretnél visszakapni mihamarabb?
- Gondolom, a laptopok, elsősorban. - vetette közbe a fiatal nő. - A vádlóknak adott gépeket is visszaszerezzük?
- Mindegy. Ha esetleg megszerzitek őket, használjátok. Vagy adjátok egy alapítványnak vagy iskolának. Vagy adjátok el. Ahogy jólesik.
- A szerződések, pénzügyi mérlegek, stb?
- Azokat jó lenne visszaszerezni.
- A Rolex?
- Ajándék volt. Vihetik azt a szemetet, ha jólesik nekik.
- Az újságjaid?
- Mi? Ja!.. Ööö.. Ez most komoly volt?
Rövid hallgatás után Michael lesütött szemmel, szégyentől égő arccal tette fel a kérdést:
- Azokat a 93as fényképeket, vissza tudnátok szerezni?
- Nem ígérhetek semmit. De megteszem, ami tőlem telik. Erre megesküszöm.
- Ha kell... Fizesd le a bírót!
- Mégis hogy gondoltad? Ha kitudódna... Mehetnél a börtönbe, és még az Atyaúristen sem hoz ki onnét, nemhogy én. Eddig sem kerültek ki a képek a széfből.
- Könnyen beszélsz. Te szeretnéd, hogy a péniszed nagytotálban szerepeljen a címlapon? Ja persze, veled ez soha sem történhet meg, mert téged nem Michael Jacksonnak hívnak.
- Megértem, hogy bármit megtennél, hogy megszerezd azokat a képeket, és ha legális lehetőség mutatkozik, megszerezzük. Nem tudok többet tenni, bűnöző nem leszek, még a Te kedvedért sem. Nagyon remélem, hogy egy újság sem meri lehozni, még ha lehetőségük lenne rá, akkor sem. Különben nem csak a te haragoddal, hanem az enyémmel is szembe kell nézniük.
- Mindegy... - a hirtelen beálló kellemetlen csendet Jackson törte meg - Arra gondoltam, hogy most, ha akarjátok, rendelkezésetekre áll a birtok minden szolgáltatása.
- Te most.. arra gondoltál, hogy beindíttatod.. a.. vidámparkot?
- Én konkrétan arra gondoltam, hogy megnézhettek a moziban valamit szélesvásznon, vagy lovagolhattok, ha szeretnétek, de ha mindenáron körhintázni akartok, csak tessék...
Az ügyvédek felnevettek, kissé bizonytalanul, de csatlakozott hozzájuk ő is.
- Köszönjük, kihagyjuk a lehetőséget.
- De ugye maradtok vacsorára? Szeretnénk megköszönni, amit értem tettetek.
- Ez kedves tőled.
Az ügyvéd abban a reményben egyezett bele, hogy így legalább bepillantást nyerhet abba, hogy a kliense valóban a gyógyulás útjára lépett-e. Ugyan gyakorlatilag már nem dolgozott neki, és általában bizonyos távolságot tartott az ügyfeleitől, ebben az ügyben valahogy nem sikerült. Eszébe jutott, ahogy először nézett abba a sötét szempárba. Azt kutatta, vajon hihet-e neki – és észrevette, ahogy a férfi ugyanazt kutatja, hihet-e neki. Somebody's watching me A tárgyalás hónapjai alatt sok mindent látott abban a szempárban. Félelmet. A bizonyosságot az ártatlanságában. Vidámságot, ahogy a gyerekeivel játszott. Részvétet, mikor a nővére meghalt. Dühöt, mikor tehetetlen volt. Fáradtságot. Bánatot. És akárhogy érzett is, akármit látott a szemében, mindig ott volt mellette valami. A Zseni. Őstehetség volt, ezt soha, senki nem vitatta. Legalábbis épp elmével nem. Talán túl költői kép, hogy az ipse maga volt az életre kelt dallam. *Divinity in motion* De az is lehet, hogy csak túl hülye hasonlat. Végtére is, ő ügyvéd volt, nem költő.
Vacsora előtt hálát adtak Istennek. God have mercy/ Stop them destroying me/ An angel came to me/ To save my life A gyerekek, úgy tűnt, semmit nem vettek észre. Vidáman csacsogtak, de végig udvariasak voltak. Mindannyian köszönetet mondtak mindkét ügyvédnek. Vacsora közben Jackson megint csak tologatta az ételt a tányérján, vajmi kevés fogyott belőle. Miközben komoly harcot vívott minden egyes falattal, Mesereauval való első találkozójára gondolt. A fürkésző kék szempárra, ahogy a tekintetében kereste a választ: bűnös vagy sem. Ő állta a kemény tekintetet. Arra gondolt, kemény, de nem érzéketlen. Szenvedéllyel végzi a munkáját, és ezt roppant mód tudta tisztelni, hiszen ő is így dolgozott. A hosszú hónapok alatt egyre több részvét sugárzott a tiszta forrásvizet idéző szemekből. Water is my eye/ Most faithfull mirror És ő egyre kevésbé érzékelte. A vádaskodások letompították. Egyre nehezebb volt megkülönböztetni, ki barát, ki ellenség. Főleg, hogy mindenki kellemetlen kérdéseket tett fel neki, vagy fájó sebeket tépett fel.
Az ügyvédet némi megnyugvással töltötte el, hogy ügyfele, ha keveset is, de legalább eszik. Még mindig az első talkálkozásukon gondolkodott. Noha előtte voltak félelmei és fenntartásai, örült, hogy elvállalta a megbizatást. Ahogy annak is, hogy jó előre elmondta kikötéseit - „Nincs késés. Sem tánc a kocsi tetején! És a NOI-t felejtse el mindenki!” - és hogy tartotta is magát ezekhez. Első találkozásukkor Jackson meglepően normálisnak tűnt, de zárkózott volt, bizonytalan, és láthatóan kényelmetlenül érezte magát. Szinte az első naptól kezdve rábízta magát, és azt tette, amire az ügyvéd kérte. Illetve, hogy magához is őszinte legyen, amire nyomatékosan utasította. Világossá tette ügyfele előtt, hogy a tárgyalóteremben ő van otthon:
- Ami neked a színpad, az nekem a tárgyalóterem.
Ahogy felpillantott, Mesereau érzékelte ügyfele kínlódását. Úgy gondolta, a férfira ráfér a pihenés. Egy pillantással jelezte társának, hogy ideje menniük. A testőr kísérte ki őket. Az ügyvéd a lépcsőnél visszafordult egy pillanatra.
- Mr. Basheer! Kérhetnék egy szivességet?
- Azt hiszem, nincs akadálya.
- Adjon Michaelnek még egy, maximum két napot, aztán keverjen le neki egyet. Nem, inkább kettőt. Kárt ne tegyen benne, de higgye el szüksége van rá, és a környezetének is.
A testőr meg sem tudott szólalni, csak nézte a két ügyvéd távolodó kocsiját.
Folyt. köv.
7. rész
Első rész
A férfi kihasználta a hajnali órákat, amikor még nem tűz annyira a nap – nem tudatosan, élete során hozzászokott. Próbálta a gyerekeit normális életritmusban nevelni, de ők szerettek volna minél több időt vele tölteni, így az esti mese sokszor a késő estébe nyúlt, a reggel pedig még napkelte előtt beköszöntött hozzájuk. Hogy azért meglegyen a szükséges alvásmennyiség, a nappal nagy részét sziesztával töltötték. Most viszont Grace vigyázott a gyerekekre. A férfi bízott benne, hogy a nevelőnő valami ésszerűnek tűnő magyarázatot talált ki.
Sok minden kavargott a férfi fejében. Ha az orvos megtudja, hogy megint csak turkálta az ételt, de 1-2 falatnál több nem ment le a torkán, újra infúzióra rakják. Elgondolkozva sétált. Önkéntelenül is kedvenc fájánál kötött ki. Ezúttal nem mászott fel a madarak közé, akármilyen kihívás is volt a dalukban. Sokszor versenyeztek, sokszor kapott tőlük ihletet. Valahogy ki kéne írnia magából De ezúttal nem volt hozzá ereje. Éjjel tett egy gyenge kísérletet, de túl fájdalmasra sikeredett. Lehet, hogy letörli. Még a páncélba sem lenne érdemes berakni.. Lemondóan sóhajtott, a faóriás törzsének támasztotta a homlokát. Könnyei sem voltak már. U cann no lonngerrr make me cryyy Lassan megfordult. Most a hátát döntötte a repedezett fakéregnek. Lassan lecsúszva ülő helyzetbe küzdötte magát. Talán tényleg erőt kéne gyűjtenie. A párperces sétától kifáradt. Fekete haja az arcába hullott. Önkéntelen mozdulattal kisöpörte a még mindig csapzott tincseket a szeméből. Körbenézett. A birodalma. De most már ezt sem érezte otthonának, már itt sem érezte magát biztonságban. De még mindig jobb itt, mint máshol az országban. Más országba pedig egyenlőre nem tud menni. Remélte, hogy az ügyvédek teszik a dolgukat, és visszaszerzik az útlevelét, amilyen gyorsan csak lehet. Neki mindegy volt, hova. A többiek már keresték a megfelelő helyet, de ő úgy volt vele, hogy az első nemzetközi gép jó lesz, amit el tud érni, attól számítva, hogy kezében a papírja.
Ideje lenne visszamenni a házba. Raymone jön délelőtt, délután az ügyvédek. A férfi remélte, ma végre lezárul az egész, és nem kell többet bizonyítékokkal, beadványokkal, kiszivárgásokkal, nyilatkozatokkal és állásfoglalásokkal foglalkoznia. Soha nem érdekelték ezek a dolgok, fárasztották. Talán most már végre az életével és a családjával foglalkozhat. És talán zenével és tánccal. Igen, mert végül csak a zene és tánc marad. Music, Music and me
-----
1.
A gyerekek, úgy tűnt, nem vették észre, milyen hajszálon függött megszokott életük. Semmit nem mondott nekik tegnap, mikor a bíróságra indult. Ezt úgysem lehet szavakban kifejezni. You gave me strength/ When I wasn't strong Ha másképp alakul, azt mondták volna a gyerekeknek, hogy balesetet szenvedett. Úgysem bírta volna sokáig... Kényszerítette magát, hogy másra gondoljon. Végül is, most már minden rendben. Több hibát nem követ el. Megint olyanokban bízott meg, akikben nem kellett volna, pedig egyszer már pórul járt. De nem, nem tanult. And you still deal with the fires/ That they made.. Ezentúl nem bízik senkiben. A testőr szakította félbe a gondolatait.
- Boss, telefon. Aphrodite Jones. Lerázom, de gondoltam, szólok, hátha mégis beszélnél vele.
- Aphrodite Jones?
- Újságíró. Vállig érő, barna haj, kemény hang, Fox TV.
- Rázd le. Kösz.
A testőr a telefonba szólt:
- Sajnálom, Ms Jones. Nem tudom adni Mr. Jacksont. Senkivel sem akar most beszélni.
Michael megrázta a fejét, majd elindult a gyerekekhez játszani velük. Már a gondolattól mosolyra húzódott a szája.
2.
Ugyan a Peterson-könyvet még nem fejezte be, de már egy újabb ügy érdekelte. Egyszerűen nem értette, hogyan menthették fel. Pedig alapvetően nem érzett ellenszenvet iránta. Hiszen kamaszkorában még szerette is. Még most is feltörnek benne az emlékek, főleg, ha kedvenc dalát hallja. Mint most is, a rádióból: „Just call my name/ And I'll be there!”Még jó, hogy sikerült megszereznie egy fontos telefonszámot, gondolta hirtelen, és tárcsázni kezdett. Közben elmosolyodott. Talán az Ovális Iroda telefonszáma sem olyan titkos, mint Neverlandé. Neki mindenesetre az egyik testőr száma van meg. Egy próbát megér, gondolta. Utána úgyis letiltják.
- Aphrodite Jones vagyok a FoxTVtől. Kérem, ne tegye le. Beszélhetnék Mr. Jacksonnal?
- Egy pillanat, Ms. Jones, megkérdezem Mr. Jacksont, de ne nagyon bízzon benne.
…
- Sajnálom, Ms Jones. Nem tudom adni Mr. Jacksont. Senkivel sem akar most beszélni.
- Azért köszönöm. És ha esetleg Mr Jackson később mégis akarna velem beszélni, megtalálnak.
Mégis, mire számított? Várni kellett volna 1-2 napot. Viszont, mint egy bírósági forrásától megtudta, Mesereauék legfontosabb feladata Jackson útlevelének visszaszerzése.
-----
Michael infúzióval a karjában pihent délután. Még így is elégedett volt. Legalábbis elégedettebb, mint hosszú hónapok óta valaha. Ez volt az első nap, hogy semmit nem kellett tennie. Nem kellett időre felkelni, elkészülni, kérdésekre válaszolni, vagy éppen hallgatni. És legfőképpen: nem kellett bíróságra mennie és vallomásokat végighallgatnia. És tűrni, hogy nem szólhat közbe. Kimerítette a tárgyalás, most érezte csak igazán, hogy hónapok rohantak el mellette, és ő annyit mulasztott! Legfőképpen az utolsó tíz nap szívta ki az erejét. Amíg az esküdtszék meghozta döntését. Nine nights of matter/ black flowers blossom Égette a lelkét, ahogy visszagondolt a várakozásra. Teardrop on fire Hiába mondták neki az ügyvédek, és minden jogi ügyekben járatos munkatársa, vagy ismerőse, hogy a gyors döntés általában rossz szokott lenni, ő úgy érezte, könnyen beszélnek. Nem az ő életükről volt szó.
A testőr jelezte, hogy az ügyvédek megérkeztek. Óvatosan lebontotta az infúziót, ahogy az
orvos mutatta neki. Michael közben türelmetlenül dobolt a lábával. Nem az ügyvédek miatt szedette le, ők látták már rosszabb állapotban is, de így könnyebben mozgott és persze a gyerekeit is jobb volna ettől megkímélni. Úgy döntött, a könyvtárban tárgyal az ügyvédekkel. A dolgozószobában nem fértek volna el négyen, minden tele volt emléktárgyakkal, ajándékokkal. Mindenki csak 'kacatnak' csúfolta a rengeteg mütyürt, de számára bizonyítékok voltak, hogy mégiscsak érdemes élnie. Üdvözölte a jogászokat.
- Az ügyész természetesen megpróbál keresztbe tenni, de gyakorlatilag csak időhúzásra van lehetősége, és arra is csak féllegálisan, az emberein keresztül. Néhány nap, és megkapod a papírjaid. Most erre fekszünk rá leginkább. A bizonyítékként lefoglalt dolgaid közül mit szeretnél visszakapni mihamarabb?
- Gondolom, a laptopok, elsősorban. - vetette közbe a fiatal nő. - A vádlóknak adott gépeket is visszaszerezzük?
- Mindegy. Ha esetleg megszerzitek őket, használjátok. Vagy adjátok egy alapítványnak vagy iskolának. Vagy adjátok el. Ahogy jólesik.
- A szerződések, pénzügyi mérlegek, stb?
- Azokat jó lenne visszaszerezni.
- A Rolex?
- Ajándék volt. Vihetik azt a szemetet, ha jólesik nekik.
- Az újságjaid?
- Mi? Ja!.. Ööö.. Ez most komoly volt?
Rövid hallgatás után Michael lesütött szemmel, szégyentől égő arccal tette fel a kérdést:
- Azokat a 93as fényképeket, vissza tudnátok szerezni?
- Nem ígérhetek semmit. De megteszem, ami tőlem telik. Erre megesküszöm.
- Ha kell... Fizesd le a bírót!
- Mégis hogy gondoltad? Ha kitudódna... Mehetnél a börtönbe, és még az Atyaúristen sem hoz ki onnét, nemhogy én. Eddig sem kerültek ki a képek a széfből.
- Könnyen beszélsz. Te szeretnéd, hogy a péniszed nagytotálban szerepeljen a címlapon? Ja persze, veled ez soha sem történhet meg, mert téged nem Michael Jacksonnak hívnak.
- Megértem, hogy bármit megtennél, hogy megszerezd azokat a képeket, és ha legális lehetőség mutatkozik, megszerezzük. Nem tudok többet tenni, bűnöző nem leszek, még a Te kedvedért sem. Nagyon remélem, hogy egy újság sem meri lehozni, még ha lehetőségük lenne rá, akkor sem. Különben nem csak a te haragoddal, hanem az enyémmel is szembe kell nézniük.
- Mindegy... - a hirtelen beálló kellemetlen csendet Jackson törte meg - Arra gondoltam, hogy most, ha akarjátok, rendelkezésetekre áll a birtok minden szolgáltatása.
- Te most.. arra gondoltál, hogy beindíttatod.. a.. vidámparkot?
- Én konkrétan arra gondoltam, hogy megnézhettek a moziban valamit szélesvásznon, vagy lovagolhattok, ha szeretnétek, de ha mindenáron körhintázni akartok, csak tessék...
Az ügyvédek felnevettek, kissé bizonytalanul, de csatlakozott hozzájuk ő is.
- Köszönjük, kihagyjuk a lehetőséget.
- De ugye maradtok vacsorára? Szeretnénk megköszönni, amit értem tettetek.
- Ez kedves tőled.
Az ügyvéd abban a reményben egyezett bele, hogy így legalább bepillantást nyerhet abba, hogy a kliense valóban a gyógyulás útjára lépett-e. Ugyan gyakorlatilag már nem dolgozott neki, és általában bizonyos távolságot tartott az ügyfeleitől, ebben az ügyben valahogy nem sikerült. Eszébe jutott, ahogy először nézett abba a sötét szempárba. Azt kutatta, vajon hihet-e neki – és észrevette, ahogy a férfi ugyanazt kutatja, hihet-e neki. Somebody's watching me A tárgyalás hónapjai alatt sok mindent látott abban a szempárban. Félelmet. A bizonyosságot az ártatlanságában. Vidámságot, ahogy a gyerekeivel játszott. Részvétet, mikor a nővére meghalt. Dühöt, mikor tehetetlen volt. Fáradtságot. Bánatot. És akárhogy érzett is, akármit látott a szemében, mindig ott volt mellette valami. A Zseni. Őstehetség volt, ezt soha, senki nem vitatta. Legalábbis épp elmével nem. Talán túl költői kép, hogy az ipse maga volt az életre kelt dallam. *Divinity in motion* De az is lehet, hogy csak túl hülye hasonlat. Végtére is, ő ügyvéd volt, nem költő.
Vacsora előtt hálát adtak Istennek. God have mercy/ Stop them destroying me/ An angel came to me/ To save my life A gyerekek, úgy tűnt, semmit nem vettek észre. Vidáman csacsogtak, de végig udvariasak voltak. Mindannyian köszönetet mondtak mindkét ügyvédnek. Vacsora közben Jackson megint csak tologatta az ételt a tányérján, vajmi kevés fogyott belőle. Miközben komoly harcot vívott minden egyes falattal, Mesereauval való első találkozójára gondolt. A fürkésző kék szempárra, ahogy a tekintetében kereste a választ: bűnös vagy sem. Ő állta a kemény tekintetet. Arra gondolt, kemény, de nem érzéketlen. Szenvedéllyel végzi a munkáját, és ezt roppant mód tudta tisztelni, hiszen ő is így dolgozott. A hosszú hónapok alatt egyre több részvét sugárzott a tiszta forrásvizet idéző szemekből. Water is my eye/ Most faithfull mirror És ő egyre kevésbé érzékelte. A vádaskodások letompították. Egyre nehezebb volt megkülönböztetni, ki barát, ki ellenség. Főleg, hogy mindenki kellemetlen kérdéseket tett fel neki, vagy fájó sebeket tépett fel.
Az ügyvédet némi megnyugvással töltötte el, hogy ügyfele, ha keveset is, de legalább eszik. Még mindig az első talkálkozásukon gondolkodott. Noha előtte voltak félelmei és fenntartásai, örült, hogy elvállalta a megbizatást. Ahogy annak is, hogy jó előre elmondta kikötéseit - „Nincs késés. Sem tánc a kocsi tetején! És a NOI-t felejtse el mindenki!” - és hogy tartotta is magát ezekhez. Első találkozásukkor Jackson meglepően normálisnak tűnt, de zárkózott volt, bizonytalan, és láthatóan kényelmetlenül érezte magát. Szinte az első naptól kezdve rábízta magát, és azt tette, amire az ügyvéd kérte. Illetve, hogy magához is őszinte legyen, amire nyomatékosan utasította. Világossá tette ügyfele előtt, hogy a tárgyalóteremben ő van otthon:
- Ami neked a színpad, az nekem a tárgyalóterem.
Ahogy felpillantott, Mesereau érzékelte ügyfele kínlódását. Úgy gondolta, a férfira ráfér a pihenés. Egy pillantással jelezte társának, hogy ideje menniük. A testőr kísérte ki őket. Az ügyvéd a lépcsőnél visszafordult egy pillanatra.
- Mr. Basheer! Kérhetnék egy szivességet?
- Azt hiszem, nincs akadálya.
- Adjon Michaelnek még egy, maximum két napot, aztán keverjen le neki egyet. Nem, inkább kettőt. Kárt ne tegyen benne, de higgye el szüksége van rá, és a környezetének is.
A testőr meg sem tudott szólalni, csak nézte a két ügyvéd távolodó kocsiját.
Folyt. köv.
7. rész
2007. október 21., vasárnap
Trial of the Century - 5th part
Author’s Foreword:
Even thought the following short story does contain elements of reality, it is still a product of imagination therefore, it does not reflects actual events. The situations and dialogues described in this story might cause some stress or unpleasant moments for some readers, therefore discretion is recommended.
If you would like to leave a comment please contact: gitana82@gmail.com
*Author’s comment:
„Kids, please stop, go and ask Daddy before reading any further. Thanks”*
First part
2.
Despite being exhausted, the beautiful young lawyer couldn’t get any sleep. She knew she is going to have a tough day tomorrow. She knew the prosecutor will try every possible means to cross their plans somehow. She made up her mind for having tea. Slowly she walked accross her appartment, and felt the dust on the mirror, vase on the shelf, on candles; everywhere. Haven’t even had the time to clean up. She easily could have afforded a maid to do so, but why bother for an appartment rented only for a couple of months. Her dog, a white Canadian sheph, raised his head. It was always sleeping half awake, on alert to protect her.
- Shhh Vision. Quiet. Everything is fine.
She lit some candles and a scent. Watching her reflection by the low, dancing light, she has seen her own light brown hair and almond eyes. Her light Korean heritage in her eyes have granted her an exotic look. Remembering the last couple of days, she couldn’t help giving in to the flow of tears.
When the call came, it is over. Her partner brought the news to their client; she couldn’t do it. His partner comments echoed in her mind:
- If I were a smoker, even ten packs wouldn’t be enough right now.
They managed to reach the court house in 10minutes, was a though run to get there on time.
- Yes your honourable Judge, our client is on his way to the courtroom. Yes, of course he will be here on time. No, he is not intenending to flee. We are on constast phone feed with the convoy. Would you please allow us to wait for his arrival outside?
Seconds after her phone rang. Susan hardly remembers what Mez said. She smiled as she remembered that her partner would never respond if called Tom.
- No one. Not even my parents call me Tom. Well at least not since I was 20.
Now his new nickname, Mezinator. Minutes felt like hours, whilst waiting for the convoy to arrive. She got lost in her thoughts.
When she eventually looked up, saw the black SUVs. Her partner said:
- For Heaven’s Sake please don’t scare him to death any more than he already is. Try not to look like as if you had turned for up a funeral!
Light up your face with gladness/ Hide every trace of sadness They quickly made their way to the car, where their client was getting out from. Shouldn’t Bain the PR Rep be here? And as always, the fans are the priority. Oh, he looks miserable. Lets just get him into the courthouse as quick as possible so that he doesn’t have to face the flashlights of the world’s media... That's the time you must keep on trying Too many reporters and photographers. Condors, waiting for the fall of their prey. Still, he is so strong. Is it that his soul and mind has completely left his body, or is it his faith? Faith in God or in his defence team? Smile, even though it's breaking/ When there are clouds in the sky Finally, in the court room. The jury walks in. All rise. She gently touched her client’s shoulder. Smile, though your heart is aching He is clinging on to a paper tissue, but does he still have any more tears left? She doesn’t know, her vision was blindind by the wall of her own tears.
- We, the jury found the defendant in the above entiteld case NOT guilty.
She wakes up crying. The dog walked up to her and kissed. If you smile/ Through your fear and sorrow She remembered the client’s reaction, repeating "Thank you. Thank you to all.” – like a mantra.
And the short time they spent on the ranch afterwards. Michael looked awful, she felt her heart was breaking, but she could only hope he would be taken good care of. What a terrible loss it were that after all his fights he never being the same again. That would mean a victory for the prosecution. Susan breathed in the scent of her jasmin and black tea mix. Aura of Far –East filled the room, slowly relaxing her tensions. Sitting in lotus she felt calmer but was still crying. For a man she had hardly known. For million of fans – she hasn’t had the chance of meeting any. For the three kids, who could hardly be spared this painful experience. She remembered her chat with Paris, somewhere around early May. The little girl was only about seven, but mature beyod her age. She felt sorry for the young girl, but also wondered at her strength:
- You are also one of Daddy’s lawyer, are you? You are helping him, aren’t you?. What has he been charged with? And why?
- Yes, sweetie. I am a lawyer...And yes I do everything I can to help. And..Erm..No, unfortunately I can’t tell your more. You know, the lawyer’s oath to keep everything secret.
Thanks Lord, Michael, Mez and the Nanny has enterred the room. Luckily, ’cos noone would have believed her if this discussion goes on, not even the youngest child. Susan felt thought, she should not be the one revaling what is going on to the children. The least painful solution will be for all, when the father can sit down and explain this to his daughter.
- I hope my daughter didn’t cause you any trouble? – her client asked
- No. She is lovely.
And she was of course crying for her own self. Maybe Mez was right in worrying for her. He knew to much about his client, that he might not have wanted to share with a female companion. And they have brought him down. She tried to wipe him out of her thoughts for the time being and wished him happines and peace. You'll find that life is still worthwhile/ If you'll just Smile She had her last drink of the tea, blew the candles out and looked at the clock: 02:21. Light dream guarded by angels, came over her.
3.
The Lead Lawyer had a troubled night too. No wonder, having gone through this exhausting day. It has been in the air that it would end soon. They spent the morning waiting for the call, then manicly packing and getting ready when told that a verdict had been reached. He had to let the others in the office know. And call Jackson. Rushing to the court house – even thought he was now over 50, still fit.
- Yes, your Honourable Judge. My client has just left his estate and is on his way. Yes, he will arrive on time. Yes, he is coming straight here, he does not have the intent of fleeding. I am on mobile feed with his convoy. May we wait for his arrival outside?
He called the SUV.
- Trust me. It is all going to be fine.
The chauffeur continously signalling their progress on the road.
- We are on the m’way.
- Escort is front of us.
- Keep the faith, Michael! – said the lawyer at last before hanging up.
He spent a minute to bethought of his client’s magical carrier. Swift and sudden fall from grace / Sunny days seem far away The convoy pulled in. He rushed there with his partner. One could cut the tension, everyone is alerted. One the bodyguards dragged him away and started wishpering:
- Look, if it is not a good one...we will rush in there and...
- And WHAT? Forget it whatever you had in mind, right now. Was it his idea? - asked the lawyer in shock..
- Nope. Who would even dare to mention him the possibility of a guilty verdict?
Crowd of shameless photographers filled every inch of the building. Michael waited in line, then stepped through the metal detector. WTF? He wouldn’t even have the physical strength to carry a gun, let alone a soul to do so. It is a wonder that he is not collapsing down to the ground. When you're alone / And you're cold insideThey walk into the courtroom. Jury walks in. He hates this moment. How does it feel All rise Here abandoned in my fame / Armageddon of the brain
- We, the jury found the defendant in the above entiteld case NOT guilty.
He woke up stressed. Sitting up in bed he looked at the green numbers on the clock: 02:21 Thanks Heaven he no longer has to start the day at 3 am every day. His mind was filled with pictures of the past events. His client was out of this world, shaking and trembling, his helpers almost had to push his body out of courthouse. But he still had a minute of reality hitting, not to forget to say Thank you.
- Thank you. I thank you all – repeatedly. Like a mantra.
And of course his waving to the fans, never to be missed. Whatever happens. The lawyer will never forget the minute when he grabbed his client arm, not much of for him to know that he is right there besides him, but in fear of him collapsing. And the press saying he showed no emotion! What a BS, he was all tears..The lawyer felt his anger agains the manipulative press arose again. Time will heal everything. The hurt of his client, too. Happy days will drown the pain He thought of drifting back to sleep, but then felt the woman sleeping next to him, waking.
- Sorry, I did not want to wake you. - he whispered turning over to see her face.
- Ssss. Tell me, what is troubling you. It is the Jackson case, isn’t it? No regrets, I hope. - she asked
- No. Of course no regrets. Don’t even think about that...He is a good man, and innocent...but.. - He knew he still has not closed the case.. -I am just worried of him..You know, on what will happen. The past months were really really though for him..He is exhasted, both physically and emotinally..Very exhausted..I am not even sure he can recover from here..If not. If not..
- The world would loose out big time - she added
- and his fans. And his children.
They heart was beating to the same beat. She always understood him inside He took his time to wonder on her beauty. The light beige baby doll she was wearing emphasized the beautiful darkness of her dark silky skin. Her lips were rosy and soft, hair dark as the night. She was younger, in fact, much younger than him. He sometimes felt guilt for having asked her to stay with him, he might would need to let her go, but he couldn’t. No, he would go for a death penalty instead. She felt the tension and stress building up in her partner and nestled to him.This is not the right method of releasing stress and troubling thougths...but this woman...is just relighting his fire..and .. Ah, she wants to give it
- Look, I don’t want to use you or make use of you...but - that was his last try to avoid what he knew is going to follow...
- It is ain’t a favour or a loan...
Just open the door/ And you will see/ This passion burns/ Inside of me * Touch me there/ Make the move/ Cast the spell * Yeah/ She wants to give it * Dare me
To be continued
6th part
Even thought the following short story does contain elements of reality, it is still a product of imagination therefore, it does not reflects actual events. The situations and dialogues described in this story might cause some stress or unpleasant moments for some readers, therefore discretion is recommended.
If you would like to leave a comment please contact: gitana82@gmail.com
*Author’s comment:
„Kids, please stop, go and ask Daddy before reading any further. Thanks”*
First part
2.
Despite being exhausted, the beautiful young lawyer couldn’t get any sleep. She knew she is going to have a tough day tomorrow. She knew the prosecutor will try every possible means to cross their plans somehow. She made up her mind for having tea. Slowly she walked accross her appartment, and felt the dust on the mirror, vase on the shelf, on candles; everywhere. Haven’t even had the time to clean up. She easily could have afforded a maid to do so, but why bother for an appartment rented only for a couple of months. Her dog, a white Canadian sheph, raised his head. It was always sleeping half awake, on alert to protect her.
- Shhh Vision. Quiet. Everything is fine.
She lit some candles and a scent. Watching her reflection by the low, dancing light, she has seen her own light brown hair and almond eyes. Her light Korean heritage in her eyes have granted her an exotic look. Remembering the last couple of days, she couldn’t help giving in to the flow of tears.
When the call came, it is over. Her partner brought the news to their client; she couldn’t do it. His partner comments echoed in her mind:
- If I were a smoker, even ten packs wouldn’t be enough right now.
They managed to reach the court house in 10minutes, was a though run to get there on time.
- Yes your honourable Judge, our client is on his way to the courtroom. Yes, of course he will be here on time. No, he is not intenending to flee. We are on constast phone feed with the convoy. Would you please allow us to wait for his arrival outside?
Seconds after her phone rang. Susan hardly remembers what Mez said. She smiled as she remembered that her partner would never respond if called Tom.
- No one. Not even my parents call me Tom. Well at least not since I was 20.
Now his new nickname, Mezinator. Minutes felt like hours, whilst waiting for the convoy to arrive. She got lost in her thoughts.
When she eventually looked up, saw the black SUVs. Her partner said:
- For Heaven’s Sake please don’t scare him to death any more than he already is. Try not to look like as if you had turned for up a funeral!
Light up your face with gladness/ Hide every trace of sadness They quickly made their way to the car, where their client was getting out from. Shouldn’t Bain the PR Rep be here? And as always, the fans are the priority. Oh, he looks miserable. Lets just get him into the courthouse as quick as possible so that he doesn’t have to face the flashlights of the world’s media... That's the time you must keep on trying Too many reporters and photographers. Condors, waiting for the fall of their prey. Still, he is so strong. Is it that his soul and mind has completely left his body, or is it his faith? Faith in God or in his defence team? Smile, even though it's breaking/ When there are clouds in the sky Finally, in the court room. The jury walks in. All rise. She gently touched her client’s shoulder. Smile, though your heart is aching He is clinging on to a paper tissue, but does he still have any more tears left? She doesn’t know, her vision was blindind by the wall of her own tears.
- We, the jury found the defendant in the above entiteld case NOT guilty.
She wakes up crying. The dog walked up to her and kissed. If you smile/ Through your fear and sorrow She remembered the client’s reaction, repeating "Thank you. Thank you to all.” – like a mantra.
And the short time they spent on the ranch afterwards. Michael looked awful, she felt her heart was breaking, but she could only hope he would be taken good care of. What a terrible loss it were that after all his fights he never being the same again. That would mean a victory for the prosecution. Susan breathed in the scent of her jasmin and black tea mix. Aura of Far –East filled the room, slowly relaxing her tensions. Sitting in lotus she felt calmer but was still crying. For a man she had hardly known. For million of fans – she hasn’t had the chance of meeting any. For the three kids, who could hardly be spared this painful experience. She remembered her chat with Paris, somewhere around early May. The little girl was only about seven, but mature beyod her age. She felt sorry for the young girl, but also wondered at her strength:
- You are also one of Daddy’s lawyer, are you? You are helping him, aren’t you?. What has he been charged with? And why?
- Yes, sweetie. I am a lawyer...And yes I do everything I can to help. And..Erm..No, unfortunately I can’t tell your more. You know, the lawyer’s oath to keep everything secret.
Thanks Lord, Michael, Mez and the Nanny has enterred the room. Luckily, ’cos noone would have believed her if this discussion goes on, not even the youngest child. Susan felt thought, she should not be the one revaling what is going on to the children. The least painful solution will be for all, when the father can sit down and explain this to his daughter.
- I hope my daughter didn’t cause you any trouble? – her client asked
- No. She is lovely.
And she was of course crying for her own self. Maybe Mez was right in worrying for her. He knew to much about his client, that he might not have wanted to share with a female companion. And they have brought him down. She tried to wipe him out of her thoughts for the time being and wished him happines and peace. You'll find that life is still worthwhile/ If you'll just Smile She had her last drink of the tea, blew the candles out and looked at the clock: 02:21. Light dream guarded by angels, came over her.
3.
The Lead Lawyer had a troubled night too. No wonder, having gone through this exhausting day. It has been in the air that it would end soon. They spent the morning waiting for the call, then manicly packing and getting ready when told that a verdict had been reached. He had to let the others in the office know. And call Jackson. Rushing to the court house – even thought he was now over 50, still fit.
- Yes, your Honourable Judge. My client has just left his estate and is on his way. Yes, he will arrive on time. Yes, he is coming straight here, he does not have the intent of fleeding. I am on mobile feed with his convoy. May we wait for his arrival outside?
He called the SUV.
- Trust me. It is all going to be fine.
The chauffeur continously signalling their progress on the road.
- We are on the m’way.
- Escort is front of us.
- Keep the faith, Michael! – said the lawyer at last before hanging up.
He spent a minute to bethought of his client’s magical carrier. Swift and sudden fall from grace / Sunny days seem far away The convoy pulled in. He rushed there with his partner. One could cut the tension, everyone is alerted. One the bodyguards dragged him away and started wishpering:
- Look, if it is not a good one...we will rush in there and...
- And WHAT? Forget it whatever you had in mind, right now. Was it his idea? - asked the lawyer in shock..
- Nope. Who would even dare to mention him the possibility of a guilty verdict?
Crowd of shameless photographers filled every inch of the building. Michael waited in line, then stepped through the metal detector. WTF? He wouldn’t even have the physical strength to carry a gun, let alone a soul to do so. It is a wonder that he is not collapsing down to the ground. When you're alone / And you're cold insideThey walk into the courtroom. Jury walks in. He hates this moment. How does it feel All rise Here abandoned in my fame / Armageddon of the brain
- We, the jury found the defendant in the above entiteld case NOT guilty.
He woke up stressed. Sitting up in bed he looked at the green numbers on the clock: 02:21 Thanks Heaven he no longer has to start the day at 3 am every day. His mind was filled with pictures of the past events. His client was out of this world, shaking and trembling, his helpers almost had to push his body out of courthouse. But he still had a minute of reality hitting, not to forget to say Thank you.
- Thank you. I thank you all – repeatedly. Like a mantra.
And of course his waving to the fans, never to be missed. Whatever happens. The lawyer will never forget the minute when he grabbed his client arm, not much of for him to know that he is right there besides him, but in fear of him collapsing. And the press saying he showed no emotion! What a BS, he was all tears..The lawyer felt his anger agains the manipulative press arose again. Time will heal everything. The hurt of his client, too. Happy days will drown the pain He thought of drifting back to sleep, but then felt the woman sleeping next to him, waking.
- Sorry, I did not want to wake you. - he whispered turning over to see her face.
- Ssss. Tell me, what is troubling you. It is the Jackson case, isn’t it? No regrets, I hope. - she asked
- No. Of course no regrets. Don’t even think about that...He is a good man, and innocent...but.. - He knew he still has not closed the case.. -I am just worried of him..You know, on what will happen. The past months were really really though for him..He is exhasted, both physically and emotinally..Very exhausted..I am not even sure he can recover from here..If not. If not..
- The world would loose out big time - she added
- and his fans. And his children.
They heart was beating to the same beat. She always understood him inside He took his time to wonder on her beauty. The light beige baby doll she was wearing emphasized the beautiful darkness of her dark silky skin. Her lips were rosy and soft, hair dark as the night. She was younger, in fact, much younger than him. He sometimes felt guilt for having asked her to stay with him, he might would need to let her go, but he couldn’t. No, he would go for a death penalty instead. She felt the tension and stress building up in her partner and nestled to him.This is not the right method of releasing stress and troubling thougths...but this woman...is just relighting his fire..and .. Ah, she wants to give it
- Look, I don’t want to use you or make use of you...but - that was his last try to avoid what he knew is going to follow...
- It is ain’t a favour or a loan...
Just open the door/ And you will see/ This passion burns/ Inside of me * Touch me there/ Make the move/ Cast the spell * Yeah/ She wants to give it * Dare me
To be continued
6th part
2007. október 19., péntek
Trial of the Century - 5. rész
Az alábbi történet szinte teljesen fantáziám gyermeke, bár nyomokban tartalmaz valós elemeket. Figyelmeztetném a kedves Olvasót, hogy sokkolóan hathat, ezért csak saját felelősségére olvassa mindenki. Amennyiben kommentálásra érdemesnek tartják, szívesen veszek minden észrevételt.
Első rész
2.
A csinos, fiatal nő nem tudott aludni, pedig kimerült volt. És holnap is nehéz nap lesz. Sejtette, hogy az ügyész megpróbál majd keresztbe tenni. Úgy döntött, iszik egy teát. Lassan sétált át a lakáson. Ujjait végighúzta a tükrön, majd a polcon lévő gyertyákon és vázákon. Vastagon ült rajtuk a por. Még takarítani sem volt semmi ideje. Fizethetett volna bejárónőt, de egy pár hónapig bérelt lakásba minek? A fehér németjuhász felemelte a fejét. Mindig rendkívül éberen aludt, készen arra, hogy úrnője mellett teremjen.
Nyugalom, Vision, nincs semmi baj.
Meggyújtott néhány gyertyát és egy füstölőt. A tompa, táncoló fénynél a tükörképét nézte. Vállig érő, sima, gesztenyebarna haja és világosbarna, szinte borostyánszínű szemei. Enyhén vágott szemhéja egzotikus külsőt kölcsönzött neki. Finoman ívelt szája megremegett és szép szemeibe könnyek gyűltek, ahogy visszagondolt az elmúlt napra.
Mikor szóltak, hogy azonnal be kell menniük. Társa szólt az ügyfelüknek. Ő képtelen lett volna rá. Ahogy a társa szól neki:
- Ha dohányoznék, most tíz doboz sem lenne elég. - Ezzel még húznia kell holnap. Sikerült tíz
perc alatt beérniük a bíróságra, bár kemény sprint volt.
- Igen, bíró úr, az ügyfelem ezekben a percekben indul. Természetesen, be fog érni. És ide jön, nincs semmiféle szökési szándéka. Úgy beszéltük meg, hogy folyamatos telefonkapcsolatban leszünk. Várakozhatnánk kint?
Nem sokkal később megcsörrent a telefon. Susan szinte nem is hallotta, hogy mit mond mellette Mez. A Mez. Mosoly villant át az arcán, mikor visszagondolt, hogy nem hallgatott a Tomra.
- És senki, de senki, még a szüleim sem hívnak Tomnak – legalábbis úgy 20éves korom óta. Mez. Rendben?
És most már Mezinátor. Óráknak tűntek a percek, mire a konvoj odaért. Elmerült a gondolataiban.
Egyszer csak felpillantott: az elsötétített kocsik szinte ott voltak előtte. A társa rászólt:
- Az Istenért, ne ijeszd meg jobban, próbálj nem olyan képet vágni, mintha temetésen lennél!
Light up your face with gladness/ Hide every trace of sadness Odasiettek a kocsihoz, ahonnét a védencük épp akkor szállt ki. Bainnek nem kéne itt lennie? És most is, a rajongók az elsők. Szörnyen néz ki, csak érjünk be valahogy, ne kelljen a vakufényben állnia. That's the time you must keep on trying Mennyi fotós és újságíró. Keselyűk, akik a nagyvad bukását várják. Milyen keményen állja a sarat. Vajon ennyire kiszállt a testéből, vagy ilyen szilárd hite van? És ha ez utóbbi, akkor Istenben vagy az ügyvédeiben? Smile, even though it's breaking/ When there are clouds in the sky Végre bent a tárgyalóteremben. Bejönnek az esküdtek. Fel kell állni. A lány megérinti a kliense karját. Smile, though your heart is aching Egy zsebkendőt szorongat, de vajon vannak még könnyei? Az ügyvédnő mindenesetre nem látta a saját könnyei miatt.
We, the jury found the defendant in the above entiteld case NOT guilty.
A nő zokogásban tört ki. A kutya odament hozzá, és képen nyalta. If you smile/ Through your fear and sorrow Visszaemlékezett a férfi reakciójára, ahogy átölelte őket, majd azt ismételgette:
- Köszönöm. Köszönöm mindannyiótoknak.
Majd a rövid idő a farmon. Michael szörnyen nézett ki, majd meghasadt a szíve, és csak remélni tudta, hogy vigyáznak rá. Milyen fájdalmas dolog lenne, ha egy annyi küzdelemmel kiharcolt felmentés után már soha nem lenne a régi. Akkor a vád nyert volna. Susan kezében tartotta a csészét, mélyen beszívta a jázminvirág és fekete tea keverékéből főzött italt. Valahogy a Távol-Kelet érződött belőle, és ez mindig megnyugtatta. Lótuszülésben ült, kezdett megnyugodni, de még mindig folytak a könnyek az arcán. Egy férfiért, akit alig ismert. Sok millió rajongóért, akiket még csak nem is látott. Három gyerekért, akiket aligha tudtak megkímélni ettől a kegyetlenségtől. Eszébe jutott Parissal való beszélgetése. Valamikor május elején lehetett. Csak hét éves, de mennyire érett. Sajnálta a kislányt, de egyszersmind csodálta is:
- Te is a papa egyik ügyvédje vagy, ugye? Segítesz neki, ugye? Mivel vádolták meg? És miért?
- Ó, kicsim. Igen, ügyvéd vagyok. Igen, mindent megteszek, hogy segítsek. És.. Öö... Sajnos nem válaszolhatok, mert köt az ügyvédi titkoktartás.
Szerencsére pont ekkor belépett Michael, Mez és a nevelőnő. Szerencsére, mert ezt senki sem vette volna be, talán még a lányka öccse sem. De Susan úgy érezte, ez a fajta felvilágosítás nem az ő feladata. Az lesz a legkevésbé fájdalmas mindkettőjük számára, ha a férfi meséli el a lányának a történetet.
- Ugye nem zavart a lányom? – kérdezte a védence.
- Nem, tündéri kislány.
És persze magáért is könnyezett. Talán igaza volt Meznek, hogy féltette. Túlságosan sok mindent tudott a védencéről, amit az nem feltétlenül akarna egy nővel megosztani. És túlságosan megalázták előtte. Gondolataiból is elengedte a férfit, boldogságot és nyugalmat kívánva neki. You'll find that life is still worthwhile/ If you'll just Smile Felhörpintette a maradék teát, elfújta a gyertyákat, majd az órára nézett: 02:21. Olyan könnyű volt az álma, mintha angyalporral hintették volna be.
3.
Az ügyvéd is nyugtalanul aludt. Kimerítő nap állt mögötte. Sejtették, hogy már nem tart sokáig. A reggel feszült várakozással telt, majd mikor megkapták a hírt, hogy megszületett az ítélet, kapkodás következett. Szólni a többieknek. Felhívni Jacksont. Berohanni a bíróságra. Így ötven fölött is csak be tudott sprintelni időre.
- Igen, bíró úr, az ügyfelem ezekben a percekben indul. Természetesen, be fog érni. És ide jön, nincs semmiféle szökési szándéka menekülési ötlete. Úgy beszéltük meg, hogy folyamatos telefonkapcsolatban leszünk. Várakozhatnánk kint?
Felhívta a SUV telefonját.
- Bízz bennem, minden rendben lesz.
A sofőr folyamatosan tájékoztatta, talán, hogy a várakozás feszültségét csökkentse:
- Kiértünk a főútra.
- Megkaptuk a felvezetőket.
- Keep the faith, Michael! - szólt a férfi a telefonba még utoljára, majd letette.
Egy pillanatra elgondolkodott ezen a hihetetlen karrieren. Magasról nagyot zuhanni/ A szép napok messze tűntek A konvoj megérkezett. Odasiettek a partnerével. Tapintani lehetett a feszültséget, mindenki rendkívül ideges volt. Az egyik testőr odahajolt hozzá:
- Ha nem jó az ítélet, akkor mi berohanunk, és...
- Felejtsd el, erre még gondolni sem szabad. Ő találta ki?
- Nem, dehogy. Említeni sem mert senki olyan lehetőséget, hogy nem mentik fel...
Az épületben szemtelenebbnél szemtelenebb fotósok, míg Michael a biztonsági ellenőrzésen megy át. Jó vicc. El sem bírna egy fegyvert. Csoda, hogy nem csuklik össze. Tömegben egyedül/ Kihűlni belülről Belépnek a tárgyalóterembe. Jönnek az esküdtek is. Ezt az érzést senkinek nem kívánja. How does it feel Felállnak. A nevem lett bélyegem/ Elborít az őrület
- We, the jury found the defendant in the above entiteld case NOT guilty.
Zilálva ébredt fel. Felült az ágyban, az órára pillantott. 02:21. Még jó, hogy most már nem kell háromkor felkelnie. Kavarogtak a fejében a képek. Az ügyfele annyira nem volt magánál, hogy egész teste remegett, és úgy kellett kitolnia a bíróság épületéből. De azért annyira magánál volt, hogy köszönetet mondjon:
- Köszönöm. Köszönöm mindannyiótoknak. - ismételgette.
És persze az elmaradhatatlan integetés a rajongóknak. Soha nem fogja elfelejteni, ahogy megragadta a férfi karját, hogy az érezze, mellette van, és mert félt, hogy összeesik. És ahogy patakzott az arcán a könny. Még hogy nem mutatott érzelmeket! Felizzott benne a gyűlölet a sajtó iránt. Idővel elmúlik. Ahogy ügyfelének a fájdalma is. Jönnek még szép napok Azon gondolkodott, vissza tudna-e aludni, mikor megérezte, hogy a mellette fekvő nő felébredt.
- Nem akartalak felkelteni – fordult a nőhöz.
- Ssss. Mondd el, mi bánt. A Jackson-ügy? De ugye nem bántad meg?
- Nem, nem, dehogy is. Ilyesmi meg se forduljon a fejedben. Ő jó ember, és ártatlan. Csak... Még mindig nem érzem befejezettnek az ügyet. Hülye dolog, de féltem. Nagyon megviselték az utóbbi hónapok, fizikailag és lelkileg egyaránt. Nem tudom, ki tudja-e heverni egyáltalán. Ha nem...
- Azzal rengeteget veszít a szakma. A rajongói. És főleg a gyerekei.
Az ügyvéd mondani akart valamit, de nem tudott megszólalni. Ez a nő annyira egy hullámhosszon van vele. Végignézett rajta. Könnyű, krémszínű szatén hálóing volt rajt, ez kiemelte olajos bőrének sötétségét. Telt ajkai puhák voltak, ahogy hozzáért. Szeme és a haja mint az ében. Fiatalabb, sokkal fiatalabb volt, mint ő. Néha bűnnek érezte magához láncolni, de ha arra gondolt, hogy el kéne engednie – na nem, inkább a halálbüntetés. A nő, érezte a férfiban felgyűlt feszültséget, és mintha kitalálta volna gondolatait, hozzásimult. Nem így kéne megszabadulni a kínzó gondolatoktól, vélte a férfi, de ez a nő... Elvette az eszét. És... Ah, she wants to give it
- Nem akarlak kihasználni, vagy csak használni.
- Nem kegyet adok, vagy kölcsönt.
Just open the door/ And you will see/ This passion burns/ Inside of me * Touch me there/ Make the move/ Cast the spell * Yeah/ She wants to give it * Dare me
Folyt. köv.
6. rész
Első rész
2.
A csinos, fiatal nő nem tudott aludni, pedig kimerült volt. És holnap is nehéz nap lesz. Sejtette, hogy az ügyész megpróbál majd keresztbe tenni. Úgy döntött, iszik egy teát. Lassan sétált át a lakáson. Ujjait végighúzta a tükrön, majd a polcon lévő gyertyákon és vázákon. Vastagon ült rajtuk a por. Még takarítani sem volt semmi ideje. Fizethetett volna bejárónőt, de egy pár hónapig bérelt lakásba minek? A fehér németjuhász felemelte a fejét. Mindig rendkívül éberen aludt, készen arra, hogy úrnője mellett teremjen.
Nyugalom, Vision, nincs semmi baj.
Meggyújtott néhány gyertyát és egy füstölőt. A tompa, táncoló fénynél a tükörképét nézte. Vállig érő, sima, gesztenyebarna haja és világosbarna, szinte borostyánszínű szemei. Enyhén vágott szemhéja egzotikus külsőt kölcsönzött neki. Finoman ívelt szája megremegett és szép szemeibe könnyek gyűltek, ahogy visszagondolt az elmúlt napra.
Mikor szóltak, hogy azonnal be kell menniük. Társa szólt az ügyfelüknek. Ő képtelen lett volna rá. Ahogy a társa szól neki:
- Ha dohányoznék, most tíz doboz sem lenne elég. - Ezzel még húznia kell holnap. Sikerült tíz
perc alatt beérniük a bíróságra, bár kemény sprint volt.
- Igen, bíró úr, az ügyfelem ezekben a percekben indul. Természetesen, be fog érni. És ide jön, nincs semmiféle szökési szándéka. Úgy beszéltük meg, hogy folyamatos telefonkapcsolatban leszünk. Várakozhatnánk kint?
Nem sokkal később megcsörrent a telefon. Susan szinte nem is hallotta, hogy mit mond mellette Mez. A Mez. Mosoly villant át az arcán, mikor visszagondolt, hogy nem hallgatott a Tomra.
- És senki, de senki, még a szüleim sem hívnak Tomnak – legalábbis úgy 20éves korom óta. Mez. Rendben?
És most már Mezinátor. Óráknak tűntek a percek, mire a konvoj odaért. Elmerült a gondolataiban.
Egyszer csak felpillantott: az elsötétített kocsik szinte ott voltak előtte. A társa rászólt:
- Az Istenért, ne ijeszd meg jobban, próbálj nem olyan képet vágni, mintha temetésen lennél!
Light up your face with gladness/ Hide every trace of sadness Odasiettek a kocsihoz, ahonnét a védencük épp akkor szállt ki. Bainnek nem kéne itt lennie? És most is, a rajongók az elsők. Szörnyen néz ki, csak érjünk be valahogy, ne kelljen a vakufényben állnia. That's the time you must keep on trying Mennyi fotós és újságíró. Keselyűk, akik a nagyvad bukását várják. Milyen keményen állja a sarat. Vajon ennyire kiszállt a testéből, vagy ilyen szilárd hite van? És ha ez utóbbi, akkor Istenben vagy az ügyvédeiben? Smile, even though it's breaking/ When there are clouds in the sky Végre bent a tárgyalóteremben. Bejönnek az esküdtek. Fel kell állni. A lány megérinti a kliense karját. Smile, though your heart is aching Egy zsebkendőt szorongat, de vajon vannak még könnyei? Az ügyvédnő mindenesetre nem látta a saját könnyei miatt.
We, the jury found the defendant in the above entiteld case NOT guilty.
A nő zokogásban tört ki. A kutya odament hozzá, és képen nyalta. If you smile/ Through your fear and sorrow Visszaemlékezett a férfi reakciójára, ahogy átölelte őket, majd azt ismételgette:
- Köszönöm. Köszönöm mindannyiótoknak.
Majd a rövid idő a farmon. Michael szörnyen nézett ki, majd meghasadt a szíve, és csak remélni tudta, hogy vigyáznak rá. Milyen fájdalmas dolog lenne, ha egy annyi küzdelemmel kiharcolt felmentés után már soha nem lenne a régi. Akkor a vád nyert volna. Susan kezében tartotta a csészét, mélyen beszívta a jázminvirág és fekete tea keverékéből főzött italt. Valahogy a Távol-Kelet érződött belőle, és ez mindig megnyugtatta. Lótuszülésben ült, kezdett megnyugodni, de még mindig folytak a könnyek az arcán. Egy férfiért, akit alig ismert. Sok millió rajongóért, akiket még csak nem is látott. Három gyerekért, akiket aligha tudtak megkímélni ettől a kegyetlenségtől. Eszébe jutott Parissal való beszélgetése. Valamikor május elején lehetett. Csak hét éves, de mennyire érett. Sajnálta a kislányt, de egyszersmind csodálta is:
- Te is a papa egyik ügyvédje vagy, ugye? Segítesz neki, ugye? Mivel vádolták meg? És miért?
- Ó, kicsim. Igen, ügyvéd vagyok. Igen, mindent megteszek, hogy segítsek. És.. Öö... Sajnos nem válaszolhatok, mert köt az ügyvédi titkoktartás.
Szerencsére pont ekkor belépett Michael, Mez és a nevelőnő. Szerencsére, mert ezt senki sem vette volna be, talán még a lányka öccse sem. De Susan úgy érezte, ez a fajta felvilágosítás nem az ő feladata. Az lesz a legkevésbé fájdalmas mindkettőjük számára, ha a férfi meséli el a lányának a történetet.
- Ugye nem zavart a lányom? – kérdezte a védence.
- Nem, tündéri kislány.
És persze magáért is könnyezett. Talán igaza volt Meznek, hogy féltette. Túlságosan sok mindent tudott a védencéről, amit az nem feltétlenül akarna egy nővel megosztani. És túlságosan megalázták előtte. Gondolataiból is elengedte a férfit, boldogságot és nyugalmat kívánva neki. You'll find that life is still worthwhile/ If you'll just Smile Felhörpintette a maradék teát, elfújta a gyertyákat, majd az órára nézett: 02:21. Olyan könnyű volt az álma, mintha angyalporral hintették volna be.
3.
Az ügyvéd is nyugtalanul aludt. Kimerítő nap állt mögötte. Sejtették, hogy már nem tart sokáig. A reggel feszült várakozással telt, majd mikor megkapták a hírt, hogy megszületett az ítélet, kapkodás következett. Szólni a többieknek. Felhívni Jacksont. Berohanni a bíróságra. Így ötven fölött is csak be tudott sprintelni időre.
- Igen, bíró úr, az ügyfelem ezekben a percekben indul. Természetesen, be fog érni. És ide jön, nincs semmiféle szökési szándéka menekülési ötlete. Úgy beszéltük meg, hogy folyamatos telefonkapcsolatban leszünk. Várakozhatnánk kint?
Felhívta a SUV telefonját.
- Bízz bennem, minden rendben lesz.
A sofőr folyamatosan tájékoztatta, talán, hogy a várakozás feszültségét csökkentse:
- Kiértünk a főútra.
- Megkaptuk a felvezetőket.
- Keep the faith, Michael! - szólt a férfi a telefonba még utoljára, majd letette.
Egy pillanatra elgondolkodott ezen a hihetetlen karrieren. Magasról nagyot zuhanni/ A szép napok messze tűntek A konvoj megérkezett. Odasiettek a partnerével. Tapintani lehetett a feszültséget, mindenki rendkívül ideges volt. Az egyik testőr odahajolt hozzá:
- Ha nem jó az ítélet, akkor mi berohanunk, és...
- Felejtsd el, erre még gondolni sem szabad. Ő találta ki?
- Nem, dehogy. Említeni sem mert senki olyan lehetőséget, hogy nem mentik fel...
Az épületben szemtelenebbnél szemtelenebb fotósok, míg Michael a biztonsági ellenőrzésen megy át. Jó vicc. El sem bírna egy fegyvert. Csoda, hogy nem csuklik össze. Tömegben egyedül/ Kihűlni belülről Belépnek a tárgyalóterembe. Jönnek az esküdtek is. Ezt az érzést senkinek nem kívánja. How does it feel Felállnak. A nevem lett bélyegem/ Elborít az őrület
- We, the jury found the defendant in the above entiteld case NOT guilty.
Zilálva ébredt fel. Felült az ágyban, az órára pillantott. 02:21. Még jó, hogy most már nem kell háromkor felkelnie. Kavarogtak a fejében a képek. Az ügyfele annyira nem volt magánál, hogy egész teste remegett, és úgy kellett kitolnia a bíróság épületéből. De azért annyira magánál volt, hogy köszönetet mondjon:
- Köszönöm. Köszönöm mindannyiótoknak. - ismételgette.
És persze az elmaradhatatlan integetés a rajongóknak. Soha nem fogja elfelejteni, ahogy megragadta a férfi karját, hogy az érezze, mellette van, és mert félt, hogy összeesik. És ahogy patakzott az arcán a könny. Még hogy nem mutatott érzelmeket! Felizzott benne a gyűlölet a sajtó iránt. Idővel elmúlik. Ahogy ügyfelének a fájdalma is. Jönnek még szép napok Azon gondolkodott, vissza tudna-e aludni, mikor megérezte, hogy a mellette fekvő nő felébredt.
- Nem akartalak felkelteni – fordult a nőhöz.
- Ssss. Mondd el, mi bánt. A Jackson-ügy? De ugye nem bántad meg?
- Nem, nem, dehogy is. Ilyesmi meg se forduljon a fejedben. Ő jó ember, és ártatlan. Csak... Még mindig nem érzem befejezettnek az ügyet. Hülye dolog, de féltem. Nagyon megviselték az utóbbi hónapok, fizikailag és lelkileg egyaránt. Nem tudom, ki tudja-e heverni egyáltalán. Ha nem...
- Azzal rengeteget veszít a szakma. A rajongói. És főleg a gyerekei.
Az ügyvéd mondani akart valamit, de nem tudott megszólalni. Ez a nő annyira egy hullámhosszon van vele. Végignézett rajta. Könnyű, krémszínű szatén hálóing volt rajt, ez kiemelte olajos bőrének sötétségét. Telt ajkai puhák voltak, ahogy hozzáért. Szeme és a haja mint az ében. Fiatalabb, sokkal fiatalabb volt, mint ő. Néha bűnnek érezte magához láncolni, de ha arra gondolt, hogy el kéne engednie – na nem, inkább a halálbüntetés. A nő, érezte a férfiban felgyűlt feszültséget, és mintha kitalálta volna gondolatait, hozzásimult. Nem így kéne megszabadulni a kínzó gondolatoktól, vélte a férfi, de ez a nő... Elvette az eszét. És... Ah, she wants to give it
- Nem akarlak kihasználni, vagy csak használni.
- Nem kegyet adok, vagy kölcsönt.
Just open the door/ And you will see/ This passion burns/ Inside of me * Touch me there/ Make the move/ Cast the spell * Yeah/ She wants to give it * Dare me
Folyt. köv.
6. rész
2007. október 13., szombat
Trail of the Century - 4th part
Author’s Foreword:
Even thought the following short story does contain elements of reality, it is still a product of imagination therefore, it does not reflects actual events. The situations and dialogues described in this story might cause some stress or unpleasant moments for some readers, therefore discretion is recommended.
If you would like to leave a comment please contact: gitana82@gmail.com
*Author’s comment:
„Kids, please stop, go and ask Daddy before reading any further. Thanks”*
First part
Night
1.
The man couldn’t help reliving the whole day in his sleep. The moment when the phone rang with the news that it was time. Hugging his children, first all three at once, then one by one. Looking at the nanny:
- Will you…?
- Yes.
Getting in the SUV. He couldn’t recall the last time he felt so relieved for having obscured windows. The convoy started off very slow. The row of his employees holding hands in silence front of the gate. Phone buzzing endlessly with calls from his lawyers, as soon as they left the ranch:
- Trust me. It is all going to be fine.
Trust in me/ Trust in me/ Put all your trust in me I think I need Morphine!
The chauffeur continously signalling their progress on the road.
- We are on the m’way.
- Escort is front of us.
Getting hold of his PR manager. Praying. The tune came out of air. An old song, he hasn’t listened to for a long time. Hold me/ Like the River Jordan/ Carry me/ Like you are my brother/ (...) Love me/ Like a mother
The lawyer tried to not let him loose faith:
- Keep the faith, Michael!
But they told me/ A man should be faithful/ And walk when not able /And fight till the end/ But I’m only human.
Crinched when he caught sight of the court building. Felt he was going to be sick, even thought he hadn’t had anything to eat for days now.
Will you show to me/ You'll be there for me/ And care enough to bear me?
Felt his legs shaking, but he could still get out on his own. He was solid on ground. The show must go on They raised the umbrella to protect him from the killing sunrays, but he didn’t really care. Turning around he waved to his fans. For the last time, maybe. Mother walked in front, seemed like she was carrying a ton on her shoulders. The look in his brother’s eyes was strong. Father stood next to him. They recently started to respect each other more. Now, when it might already be too late. Didn’t even notice how did the lawyers suddenly appeared standing right next to him. Lost memory on how he reached the entrance. Security gate, metal screening. Silently whispering his prayers. In our darkest hour/ In my deepest despair/ Will you still care/ Will you be there?/ In my trials/ And my tripulations/ Through our doubts and frustrations/ In my violence/ In my turbulence/ Through my fear/ And my confessions/ In my anguish and my pain/ Through my joy and my sorrow/ In the promise of another tomorrow/ I’ll never let you part There will be some fans in the courtroom. What a shame would it be to be found guilty in front of them.. And his family! At least he wouldn’t have to see the prosecutor again. Just bear it somehow. The tune has grown in his soul into a Crescendo. He walks into the room. Lay you head lowly, Softly then boldly Jury walks in. Save me,/ Heal me and bathe me All Stand up. Kiss me and free me/ I will feel blessed The lawyer reaches for his arm.
- We, the jury found the defendant in the above entiteld case NOT guilty.
Someone is screaming! The man sits up. His black hair is on his face, covered in a sea of tears. He was the one screaming. Looks at the clock: 02:21. A figure in the dark rushes through the door.
- Are you OK, boss?
- Yes. No. OK..now. It is all OK.
- A bad dream?
- Like a never ending nightmare. Will you get me a tape recorder?
- You sure?
- Yes, get it. Please.
The bodyguard was still standing still…Hesitating...
- Don’t worry I won’t do anything stupid. I am not strong enough.
- Will you have a glass of water whilst I am getting your stuff.
They took him off from the dropper for the night, to make sleeping more comfortable. Weird. He can't recall how he got out of the court. Doesn’t remember any of the press. He shrugged his shoulders. Half of the world – at least. He has to remind himself to ask someone if he had waved to the fans upon leaving..He can’t remember, but it is important. He wants to thank them for going through this with him. What a strenght they gave. Without them he would have felt like a broken footboard floating in the middle of an ocean. How long will it take to recover? Oh, God, it cuts like a knife
To be continued
5th part
Even thought the following short story does contain elements of reality, it is still a product of imagination therefore, it does not reflects actual events. The situations and dialogues described in this story might cause some stress or unpleasant moments for some readers, therefore discretion is recommended.
If you would like to leave a comment please contact: gitana82@gmail.com
*Author’s comment:
„Kids, please stop, go and ask Daddy before reading any further. Thanks”*
First part
Night
1.
The man couldn’t help reliving the whole day in his sleep. The moment when the phone rang with the news that it was time. Hugging his children, first all three at once, then one by one. Looking at the nanny:
- Will you…?
- Yes.
Getting in the SUV. He couldn’t recall the last time he felt so relieved for having obscured windows. The convoy started off very slow. The row of his employees holding hands in silence front of the gate. Phone buzzing endlessly with calls from his lawyers, as soon as they left the ranch:
- Trust me. It is all going to be fine.
Trust in me/ Trust in me/ Put all your trust in me I think I need Morphine!
The chauffeur continously signalling their progress on the road.
- We are on the m’way.
- Escort is front of us.
Getting hold of his PR manager. Praying. The tune came out of air. An old song, he hasn’t listened to for a long time. Hold me/ Like the River Jordan/ Carry me/ Like you are my brother/ (...) Love me/ Like a mother
The lawyer tried to not let him loose faith:
- Keep the faith, Michael!
But they told me/ A man should be faithful/ And walk when not able /And fight till the end/ But I’m only human.
Crinched when he caught sight of the court building. Felt he was going to be sick, even thought he hadn’t had anything to eat for days now.
Will you show to me/ You'll be there for me/ And care enough to bear me?
Felt his legs shaking, but he could still get out on his own. He was solid on ground. The show must go on They raised the umbrella to protect him from the killing sunrays, but he didn’t really care. Turning around he waved to his fans. For the last time, maybe. Mother walked in front, seemed like she was carrying a ton on her shoulders. The look in his brother’s eyes was strong. Father stood next to him. They recently started to respect each other more. Now, when it might already be too late. Didn’t even notice how did the lawyers suddenly appeared standing right next to him. Lost memory on how he reached the entrance. Security gate, metal screening. Silently whispering his prayers. In our darkest hour/ In my deepest despair/ Will you still care/ Will you be there?/ In my trials/ And my tripulations/ Through our doubts and frustrations/ In my violence/ In my turbulence/ Through my fear/ And my confessions/ In my anguish and my pain/ Through my joy and my sorrow/ In the promise of another tomorrow/ I’ll never let you part There will be some fans in the courtroom. What a shame would it be to be found guilty in front of them.. And his family! At least he wouldn’t have to see the prosecutor again. Just bear it somehow. The tune has grown in his soul into a Crescendo. He walks into the room. Lay you head lowly, Softly then boldly Jury walks in. Save me,/ Heal me and bathe me All Stand up. Kiss me and free me/ I will feel blessed The lawyer reaches for his arm.
- We, the jury found the defendant in the above entiteld case NOT guilty.
Someone is screaming! The man sits up. His black hair is on his face, covered in a sea of tears. He was the one screaming. Looks at the clock: 02:21. A figure in the dark rushes through the door.
- Are you OK, boss?
- Yes. No. OK..now. It is all OK.
- A bad dream?
- Like a never ending nightmare. Will you get me a tape recorder?
- You sure?
- Yes, get it. Please.
The bodyguard was still standing still…Hesitating...
- Don’t worry I won’t do anything stupid. I am not strong enough.
- Will you have a glass of water whilst I am getting your stuff.
They took him off from the dropper for the night, to make sleeping more comfortable. Weird. He can't recall how he got out of the court. Doesn’t remember any of the press. He shrugged his shoulders. Half of the world – at least. He has to remind himself to ask someone if he had waved to the fans upon leaving..He can’t remember, but it is important. He wants to thank them for going through this with him. What a strenght they gave. Without them he would have felt like a broken footboard floating in the middle of an ocean. How long will it take to recover? Oh, God, it cuts like a knife
To be continued
5th part
2007. október 12., péntek
Trial of the Century - 4. rész
Az alábbi történet szinte teljesen fantáziám gyermeke, bár nyomokban tartalmaz valós elemeket. Figyelmeztetném a kedves Olvasót, hogy sokkolóan hathat, ezért csak saját felelősségére olvassa mindenki. Amennyiben kommentálásra érdemesnek tartják, szívesen veszek minden észrevételt.
Első rész
Éjszaka
1.
A férfi álmában újraélte az egészet. Mikor megcsörrent a telefon, hogy itt az idő, indulni kell. Átölelte a gyerekeit, előbb egyszerre mindent, majd külön-külön mindegyiket. Ahogy a nevelőnőre pillantott.
– Ugye...
–Persze.
Beszállni a SUVba. Soha nem örült még ennyire, hogy el vannak sötétítve az ablakok. Lassan elindult a konvoj. A kapu előtt az élőlánc. Ahogy kiértek a kapun, folyamatos telefonkapcsolat az ügyvéddel:
– Bízz bennem, minden rendben lesz.
Trust in me/ Trust in me/ Put all your trust in me I think I need Morphine! A sofőr folyamatosan jelezte a helyzetüket:
- Kiértünk a főútra.
- Megkaptuk a felvezetőket.
Előkeríteni a szóvivőjét. Imádkozni kezdett. Magától jött a dallam, amit már réges – rég nem hallott. Ölelj,/ Úgy mint a Jordán (…)/ Vigyázz/ Rám mint a bátyám,/ Szeress, mint jó anya Az ügyvéd próbálta tartani benne a lelket:
- Keep the faith, Michael!
Mondták: ha/ Férfi vagy, bízzál/ Ha nem bírsz is, járjál/ Végsőkig harcolj!/ Én gyarló ember...Amikor meglátta a bíróság épületét, nagyot ugrott a gyomra. Hányingere lett, pedig nem is evett semmit. Immár napok óta. Adj jelt nekem,/ Ott leszel velem,/ Vigyázni léptemet? Remegett a lába, ahogy kinyitották neki az ajtót, de nem kellett segíteni neki kiszálláskor. Szilárdan állt a lábán. The show must go on Ernyőt tartottak fölé, hogy megvédjék a gyilkos napsugaraktól, de most ez sem érdekelte. Megfordult, és odaintett a rajongóinak. Talán utoljára. Az anyja úgy ment előtte, mintha hatalmas súlyt cipelne a vállán. A testvérei keményen tekintettek körbe. Az apja ott ált mellette. Most kezdik el tisztelni egymást. Most, mikor talán már késő. Nem is vette észre, hogyan kerültek mellé az ügyvédek. Teljesen kiesett az emlékezetéből az a néhány lépés a bíróság ajtajáig. A biztonsági kapu, a fémdetektoros vizsgálat. Közben végig imádkozott: A legsötétebb órán/ Mély kétségek között/ Vigyázol rám / Ott leszel velem?/ Ha megvádoltatok/ És megkínoztatok/ Ha már senkiben sem bízok/ És ha lázadok/ Zavarodottságban/ És félelmek között/ S minden vallomásban/ Ha düh tép és ha fáj/ Jóban és rosszban/ Ha új, szebb holnap/ Reménye vár/ Én nem hagylak el/ Szívem őriz Téged A tárgyalóteremben is lesznek rajongók. Milyen megalázó lenne, ha előttük ítélnék el. És a családja! Mindenesetre az ügyészt nem kell többet látnia. Csak bírja ki valahogy. Crescendová erősödött a lelkében zengő dallam. Belépnek a terembe. Hajts fejet lassan/ lassan, majd bátran Bejönnek az esküdtek. Óvj meg/ Tisztítva gyógyíts Felállnak. Szabadító csókod/ Nekem az áldás Az ügyvéd megragadja a kezét.
- We, the jury found the defendant in the above entiteld case NOT guilty.
Valaki üvölt. A férfi felül. Hollófekete haja az arcára tapadt. Izzadtság és könny vegyesen. Ő üvöltött. Az órára néz. 02:21. Valaki beront az ajtón.
- Jól vagy, boss?
- Igen. Nem. Most már... Most már rendben.
- Rémálom?
- Mintha soha nem akarna vége lenni. Hoznál egy diktafont?
- Biztos vagy benne?
- Igen, hozzad. Kérlek.
A testőr még mindig tétován áll.
- Nem csinálok semmi hülyeséget. Erőm sincs hozzá.
- De igyál egy kis vizet addig.
Éjszakára levették az infúziót, hogy nyugodtabban tudjon aludni. Érdekes. Nem emlékszik, hogy jutott ki a teremből. Nem emlékszik, hogy mennyi fotós volt ott. Vállat vont. Biztos rengeteg. Még meg kell kérdeznie valakit, hogy integetett-e a rajongóknak. Meg kell köszönnie, hogy mellette voltak. Mekkora erő áradt felé, ami nélkül úgy érezte volna magát, mint az óceánon hánykódó törött deszka. Meddig fog tartani kiheverni? Istenem, úgy fáj
Folyt. köv.
5. rész
Első rész
Éjszaka
1.
A férfi álmában újraélte az egészet. Mikor megcsörrent a telefon, hogy itt az idő, indulni kell. Átölelte a gyerekeit, előbb egyszerre mindent, majd külön-külön mindegyiket. Ahogy a nevelőnőre pillantott.
– Ugye...
–Persze.
Beszállni a SUVba. Soha nem örült még ennyire, hogy el vannak sötétítve az ablakok. Lassan elindult a konvoj. A kapu előtt az élőlánc. Ahogy kiértek a kapun, folyamatos telefonkapcsolat az ügyvéddel:
– Bízz bennem, minden rendben lesz.
Trust in me/ Trust in me/ Put all your trust in me I think I need Morphine! A sofőr folyamatosan jelezte a helyzetüket:
- Kiértünk a főútra.
- Megkaptuk a felvezetőket.
Előkeríteni a szóvivőjét. Imádkozni kezdett. Magától jött a dallam, amit már réges – rég nem hallott. Ölelj,/ Úgy mint a Jordán (…)/ Vigyázz/ Rám mint a bátyám,/ Szeress, mint jó anya Az ügyvéd próbálta tartani benne a lelket:
- Keep the faith, Michael!
Mondták: ha/ Férfi vagy, bízzál/ Ha nem bírsz is, járjál/ Végsőkig harcolj!/ Én gyarló ember...Amikor meglátta a bíróság épületét, nagyot ugrott a gyomra. Hányingere lett, pedig nem is evett semmit. Immár napok óta. Adj jelt nekem,/ Ott leszel velem,/ Vigyázni léptemet? Remegett a lába, ahogy kinyitották neki az ajtót, de nem kellett segíteni neki kiszálláskor. Szilárdan állt a lábán. The show must go on Ernyőt tartottak fölé, hogy megvédjék a gyilkos napsugaraktól, de most ez sem érdekelte. Megfordult, és odaintett a rajongóinak. Talán utoljára. Az anyja úgy ment előtte, mintha hatalmas súlyt cipelne a vállán. A testvérei keményen tekintettek körbe. Az apja ott ált mellette. Most kezdik el tisztelni egymást. Most, mikor talán már késő. Nem is vette észre, hogyan kerültek mellé az ügyvédek. Teljesen kiesett az emlékezetéből az a néhány lépés a bíróság ajtajáig. A biztonsági kapu, a fémdetektoros vizsgálat. Közben végig imádkozott: A legsötétebb órán/ Mély kétségek között/ Vigyázol rám / Ott leszel velem?/ Ha megvádoltatok/ És megkínoztatok/ Ha már senkiben sem bízok/ És ha lázadok/ Zavarodottságban/ És félelmek között/ S minden vallomásban/ Ha düh tép és ha fáj/ Jóban és rosszban/ Ha új, szebb holnap/ Reménye vár/ Én nem hagylak el/ Szívem őriz Téged A tárgyalóteremben is lesznek rajongók. Milyen megalázó lenne, ha előttük ítélnék el. És a családja! Mindenesetre az ügyészt nem kell többet látnia. Csak bírja ki valahogy. Crescendová erősödött a lelkében zengő dallam. Belépnek a terembe. Hajts fejet lassan/ lassan, majd bátran Bejönnek az esküdtek. Óvj meg/ Tisztítva gyógyíts Felállnak. Szabadító csókod/ Nekem az áldás Az ügyvéd megragadja a kezét.
- We, the jury found the defendant in the above entiteld case NOT guilty.
Valaki üvölt. A férfi felül. Hollófekete haja az arcára tapadt. Izzadtság és könny vegyesen. Ő üvöltött. Az órára néz. 02:21. Valaki beront az ajtón.
- Jól vagy, boss?
- Igen. Nem. Most már... Most már rendben.
- Rémálom?
- Mintha soha nem akarna vége lenni. Hoznál egy diktafont?
- Biztos vagy benne?
- Igen, hozzad. Kérlek.
A testőr még mindig tétován áll.
- Nem csinálok semmi hülyeséget. Erőm sincs hozzá.
- De igyál egy kis vizet addig.
Éjszakára levették az infúziót, hogy nyugodtabban tudjon aludni. Érdekes. Nem emlékszik, hogy jutott ki a teremből. Nem emlékszik, hogy mennyi fotós volt ott. Vállat vont. Biztos rengeteg. Még meg kell kérdeznie valakit, hogy integetett-e a rajongóknak. Meg kell köszönnie, hogy mellette voltak. Mekkora erő áradt felé, ami nélkül úgy érezte volna magát, mint az óceánon hánykódó törött deszka. Meddig fog tartani kiheverni? Istenem, úgy fáj
Folyt. köv.
5. rész
2007. október 7., vasárnap
Trial of the Century - 3rd part
Author’s Foreword:
Even thought the following short story does contain elements of reality, it is still a product of imagination therefore, it does not reflects actual events. The situations and dialogues described in this story might cause some stress or unpleasant moments for some readers, therefore discretion is recommended.
If you would like to leave a comment please contact: gitana82@gmail.com
* Author’s comment:
„Kids, please stop, go and ask Daddy before reading any further. Thanks” *
First part
His words spanned on everyone in the room like a whip. The lawyer was very close of letting his anger run wild. After all those hard months, sleepless nights, endless fights; he did not even had time to mourn the loss of his sister; was all that for nothing?
- Are you being serious now? – he asked on his soft but cold voice.
All but his lawyer partner has fled the room, like in wake of a storm.
- Why? Why aren’t they just going to label me a criminal? A pe….? - He could not even say the word. - There wasn’t much use of employing you. But don’t worry I will pay your fee.
- First of all, neither Susan or I will starve if you don’t. On the second note though, I am a lawyer not your PR rep. You should have a word with Ms. Bain on this, I guess”. The lawyer was not raising his voice, but even that would not have been more scarier. „Everything went fine in the courtrooom. You have been acquited in 10 serious and 4 lesser charges, unanimously. There was no hung jury, there is no right to appeal. If they want a civil lawsuit you don’t even have to be present at all. And we will fight that free of charge for you, how about that?” – his namby pamby voice made his client rethink his words.
- Please excuse me, I was not fair. I am sorry. I am just so worn out by all this….
- I know - acknowledged the lawyer. He knows, the healing is still a long way to go. - Your doc will arrive soon. I called for him in your best interest. If he wants to put you on the dropper you will comply and do so.
The man must really be exhausted by the trial as did not even try to disagree. Or was his mind drifting into space again?
- What will I say when my kids ask one day what and why I had been charged? How will I explain to them? What should I do if they learn it from someone else? What if they come across a paper where it says their father is an animal?
Noone noticed but Susan gave a start. She heard his questions, even thought she was not listening in. She was also exhausted. Tired mentally, physically and of course emotionally. She always dresses smart, but her suit was crinkled now - she realized she is hungry, hasn’t taken a bite all day. And the case was still not completely over for them.
Doc arrived. Guided in by the lead bodyguard, he just needed to take one look at his patient to know what to do. He started to prepare the dropper without saying a word.
- I am sorry but this must be. You are dehidrated Mr. Jackson. Don’t worry I won’t hurt you.
Relax,/ this wont hurt you/ Before I put it in/ close your eyes
- We gotta go. Will meet you tomorrow then. See you all later. – turned the lawyer to the bodyguard.
They drove in silence for a while
- Susan, you cried, didn’t you? It was on the telly…
- Yes. I could break down right now, too.
- Are you OK? Sure? - Annie, are you OK?/ Are you OK Annie?
- Yes. Do you despise me now?
- No. I was too close on the verge myself. He is so weak, still so strong. I just want you to know to watch out for yourself. I wouldn’t like to have you collapsing. You are important.
- You worried about our office?
- BS. I don’t care about the office. I worry about you. You are like my sister, you know. Could you please stop here for me? Thanks.
- Sure. My regards to Minnie.
To be continued
4th part
Even thought the following short story does contain elements of reality, it is still a product of imagination therefore, it does not reflects actual events. The situations and dialogues described in this story might cause some stress or unpleasant moments for some readers, therefore discretion is recommended.
If you would like to leave a comment please contact: gitana82@gmail.com
* Author’s comment:
„Kids, please stop, go and ask Daddy before reading any further. Thanks” *
First part
His words spanned on everyone in the room like a whip. The lawyer was very close of letting his anger run wild. After all those hard months, sleepless nights, endless fights; he did not even had time to mourn the loss of his sister; was all that for nothing?
- Are you being serious now? – he asked on his soft but cold voice.
All but his lawyer partner has fled the room, like in wake of a storm.
- Why? Why aren’t they just going to label me a criminal? A pe….? - He could not even say the word. - There wasn’t much use of employing you. But don’t worry I will pay your fee.
- First of all, neither Susan or I will starve if you don’t. On the second note though, I am a lawyer not your PR rep. You should have a word with Ms. Bain on this, I guess”. The lawyer was not raising his voice, but even that would not have been more scarier. „Everything went fine in the courtrooom. You have been acquited in 10 serious and 4 lesser charges, unanimously. There was no hung jury, there is no right to appeal. If they want a civil lawsuit you don’t even have to be present at all. And we will fight that free of charge for you, how about that?” – his namby pamby voice made his client rethink his words.
- Please excuse me, I was not fair. I am sorry. I am just so worn out by all this….
- I know - acknowledged the lawyer. He knows, the healing is still a long way to go. - Your doc will arrive soon. I called for him in your best interest. If he wants to put you on the dropper you will comply and do so.
The man must really be exhausted by the trial as did not even try to disagree. Or was his mind drifting into space again?
- What will I say when my kids ask one day what and why I had been charged? How will I explain to them? What should I do if they learn it from someone else? What if they come across a paper where it says their father is an animal?
Noone noticed but Susan gave a start. She heard his questions, even thought she was not listening in. She was also exhausted. Tired mentally, physically and of course emotionally. She always dresses smart, but her suit was crinkled now - she realized she is hungry, hasn’t taken a bite all day. And the case was still not completely over for them.
Doc arrived. Guided in by the lead bodyguard, he just needed to take one look at his patient to know what to do. He started to prepare the dropper without saying a word.
- I am sorry but this must be. You are dehidrated Mr. Jackson. Don’t worry I won’t hurt you.
Relax,/ this wont hurt you/ Before I put it in/ close your eyes
- We gotta go. Will meet you tomorrow then. See you all later. – turned the lawyer to the bodyguard.
They drove in silence for a while
- Susan, you cried, didn’t you? It was on the telly…
- Yes. I could break down right now, too.
- Are you OK? Sure? - Annie, are you OK?/ Are you OK Annie?
- Yes. Do you despise me now?
- No. I was too close on the verge myself. He is so weak, still so strong. I just want you to know to watch out for yourself. I wouldn’t like to have you collapsing. You are important.
- You worried about our office?
- BS. I don’t care about the office. I worry about you. You are like my sister, you know. Could you please stop here for me? Thanks.
- Sure. My regards to Minnie.
To be continued
4th part
2007. október 5., péntek
Trial of the Century - 3. rész
Az alábbi történet szinte teljesen fantáziám gyermeke, bár nyomokban tartalmaz valós elemeket. Figyelmeztetném a kedves Olvasót, hogy sokkolóan hathat, ezért csak saját felelősségére olvassa mindenki. Amennyiben kommentálásra érdemesnek tartják, szívesen veszek minden észrevételt.
Első rész
A kijelentés ostorként csattant a jelenlévőkön. Az ügyvéd igyekezett nem szabadjára engedni a haragját. Fárasztó hónapok, álmatlan éjszakák és kemény küzdelmek álltak mögötte, még a gyászra sem vesztegethetett sok időt.
- Ezt most komolyan gondolod? - kérdezte bársonyos, ám hideg hangon. A szobában lévők kimenekültek, csak az ügyvédnő maradt.
- Miért, nem könyveltek el p.. bűnözőnek? - nem tudta kimondani azt a szót. - Nem sok értelme volt, hogy alkalmazzalak. Nem, ne félj, kifizetlek.
- Először is, nem fogok éhenhalni, és Susan sem. Másodszor, ügyvéd vagyok, nem sajtós. Talán Ms. Bainnel beszéld meg a dolgot. - az ügyvéd még mindig nem kiabált, de az sem lett volna
félelmetesebb. - A tárgyalóteremben minden flottul ment. Felmentettek a 10 nagy és a 4 kisebb vádpontban, egyhangúlag. Nem volt hung jury, nem tudnak fellebezni, és ha polgári pert indítanak, akkor már jelen sem kell lenned. Ráadásul grátisz levezényeljük, mit szólsz hozzá? - ezt az utolsó kérdést már olyan negédes hangon tette fel, hogy a fekete hajú férfi visszakozott.
- Bocs, nem voltam fair, de nagyon megviselt.
- Tudom. - mély levegőt vett. A feketeleves. - Mindjárt itt lesz az orvos, és ha szükségesnek látja, infúzióra rak, akármit is mondasz.
A férfit tényleg megviselhette a tárgyalás, mert még csak nem is tiltakozott. Vagy csak más járt a fejében?
- És, ha később a gyerekeim megkérdezik, miért és mivel vádoltak, hogyan magyarázzam el? Vagy mit tegyek, ha mástól tudják meg? Ha egy olyan újság kerül a kezükbe, ami az apjukat egy vadállatnak tünteti fel?
Egyikük sem vette észre, hogy az ügyvédnő összerezzen. Ez eljutott hozzá, pedig nem nagyon figyelt a mellette zajló párbeszédre. Ő is kimerült volt, mind szellemileg, mind fizikailag, mind érzelmileg. Mindig elegáns volt, de most csapzottnak érezte magát. Átöltözni sem volt ideje, kosztümje gyűrött volt, és ő sem evett egész nap, de most már kezdte érezni. Ráadásul az ő és ősz hajú társa számára még nem zárult le az ügy.
Az orvos megérkezett. A testőrség főnöke vezette be, s ahogy meglátta a páciensét, egy szó nélkül készítette elő az infúziót.
- Sajnálom, de szükség van rá. Kiszáradt, Mr. Jackson. Nyugalom, nem fog fájni.
Relax,/ this wont hurt you/ Before I put it in/ close your eyes
- Mi megyünk. Holnap találkozunk. Viszlát mindenkinek. - szólt az ügyvéd a testőrhöz.
A kocsiban az ügyvéd törte meg a hallgatást:
- Susan, te sírtál? Az előbb a Tv-ben...
- Igen, és most is közel álltam hozzá.
- De most már rendben vagy? - Annie, are you OK?/ Are you OK Annie?
- Igen. Most elítélsz?
- Nem, én is sokszor közel álltam hozzá. Annyira gyenge, és mégis, annyira erős. De azért vigyázz magadra, nem örülnék, ha kiborulnál.
- Félted az irodát?
- Egy fenét. Téged féltelek. Olyan, mintha a húgom volnál. Kitennél itt?
- Persze. Minniet üdvözlöm.
Folyt. köv.
Negyedik rész
Első rész
A kijelentés ostorként csattant a jelenlévőkön. Az ügyvéd igyekezett nem szabadjára engedni a haragját. Fárasztó hónapok, álmatlan éjszakák és kemény küzdelmek álltak mögötte, még a gyászra sem vesztegethetett sok időt.
- Ezt most komolyan gondolod? - kérdezte bársonyos, ám hideg hangon. A szobában lévők kimenekültek, csak az ügyvédnő maradt.
- Miért, nem könyveltek el p.. bűnözőnek? - nem tudta kimondani azt a szót. - Nem sok értelme volt, hogy alkalmazzalak. Nem, ne félj, kifizetlek.
- Először is, nem fogok éhenhalni, és Susan sem. Másodszor, ügyvéd vagyok, nem sajtós. Talán Ms. Bainnel beszéld meg a dolgot. - az ügyvéd még mindig nem kiabált, de az sem lett volna
félelmetesebb. - A tárgyalóteremben minden flottul ment. Felmentettek a 10 nagy és a 4 kisebb vádpontban, egyhangúlag. Nem volt hung jury, nem tudnak fellebezni, és ha polgári pert indítanak, akkor már jelen sem kell lenned. Ráadásul grátisz levezényeljük, mit szólsz hozzá? - ezt az utolsó kérdést már olyan negédes hangon tette fel, hogy a fekete hajú férfi visszakozott.
- Bocs, nem voltam fair, de nagyon megviselt.
- Tudom. - mély levegőt vett. A feketeleves. - Mindjárt itt lesz az orvos, és ha szükségesnek látja, infúzióra rak, akármit is mondasz.
A férfit tényleg megviselhette a tárgyalás, mert még csak nem is tiltakozott. Vagy csak más járt a fejében?
- És, ha később a gyerekeim megkérdezik, miért és mivel vádoltak, hogyan magyarázzam el? Vagy mit tegyek, ha mástól tudják meg? Ha egy olyan újság kerül a kezükbe, ami az apjukat egy vadállatnak tünteti fel?
Egyikük sem vette észre, hogy az ügyvédnő összerezzen. Ez eljutott hozzá, pedig nem nagyon figyelt a mellette zajló párbeszédre. Ő is kimerült volt, mind szellemileg, mind fizikailag, mind érzelmileg. Mindig elegáns volt, de most csapzottnak érezte magát. Átöltözni sem volt ideje, kosztümje gyűrött volt, és ő sem evett egész nap, de most már kezdte érezni. Ráadásul az ő és ősz hajú társa számára még nem zárult le az ügy.
Az orvos megérkezett. A testőrség főnöke vezette be, s ahogy meglátta a páciensét, egy szó nélkül készítette elő az infúziót.
- Sajnálom, de szükség van rá. Kiszáradt, Mr. Jackson. Nyugalom, nem fog fájni.
Relax,/ this wont hurt you/ Before I put it in/ close your eyes
- Mi megyünk. Holnap találkozunk. Viszlát mindenkinek. - szólt az ügyvéd a testőrhöz.
A kocsiban az ügyvéd törte meg a hallgatást:
- Susan, te sírtál? Az előbb a Tv-ben...
- Igen, és most is közel álltam hozzá.
- De most már rendben vagy? - Annie, are you OK?/ Are you OK Annie?
- Igen. Most elítélsz?
- Nem, én is sokszor közel álltam hozzá. Annyira gyenge, és mégis, annyira erős. De azért vigyázz magadra, nem örülnék, ha kiborulnál.
- Félted az irodát?
- Egy fenét. Téged féltelek. Olyan, mintha a húgom volnál. Kitennél itt?
- Persze. Minniet üdvözlöm.
Folyt. köv.
Negyedik rész
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)