Trial of the Century - 4. rész

Az alábbi történet szinte teljesen fantáziám gyermeke, bár nyomokban tartalmaz valós elemeket. Figyelmeztetném a kedves Olvasót, hogy sokkolóan hathat, ezért csak saját felelősségére olvassa mindenki. Amennyiben kommentálásra érdemesnek tartják, szívesen veszek minden észrevételt.

Első rész

Éjszaka

1.
A férfi álmában újraélte az egészet. Mikor megcsörrent a telefon, hogy itt az idő, indulni kell. Átölelte a gyerekeit, előbb egyszerre mindent, majd külön-külön mindegyiket. Ahogy a nevelőnőre pillantott.
– Ugye...
–Persze.
Beszállni a SUVba. Soha nem örült még ennyire, hogy el vannak sötétítve az ablakok. Lassan elindult a konvoj. A kapu előtt az élőlánc. Ahogy kiértek a kapun, folyamatos telefonkapcsolat az ügyvéddel:
– Bízz bennem, minden rendben lesz.
Trust in me/ Trust in me/ Put all your trust in me I think I need Morphine! A sofőr folyamatosan jelezte a helyzetüket:
- Kiértünk a főútra.
- Megkaptuk a felvezetőket.
Előkeríteni a szóvivőjét. Imádkozni kezdett. Magától jött a dallam, amit már réges – rég nem hallott. Ölelj,/ Úgy mint a Jordán (…)/ Vigyázz/ Rám mint a bátyám,/ Szeress, mint jó anya Az ügyvéd próbálta tartani benne a lelket:
- Keep the faith, Michael!
Mondták: ha/ Férfi vagy, bízzál/ Ha nem bírsz is, járjál/ Végsőkig harcolj!/ Én gyarló ember...Amikor meglátta a bíróság épületét, nagyot ugrott a gyomra. Hányingere lett, pedig nem is evett semmit. Immár napok óta. Adj jelt nekem,/ Ott leszel velem,/ Vigyázni léptemet? Remegett a lába, ahogy kinyitották neki az ajtót, de nem kellett segíteni neki kiszálláskor. Szilárdan állt a lábán. The show must go on Ernyőt tartottak fölé, hogy megvédjék a gyilkos napsugaraktól, de most ez sem érdekelte. Megfordult, és odaintett a rajongóinak. Talán utoljára. Az anyja úgy ment előtte, mintha hatalmas súlyt cipelne a vállán. A testvérei keményen tekintettek körbe. Az apja ott ált mellette. Most kezdik el tisztelni egymást. Most, mikor talán már késő. Nem is vette észre, hogyan kerültek mellé az ügyvédek. Teljesen kiesett az emlékezetéből az a néhány lépés a bíróság ajtajáig. A biztonsági kapu, a fémdetektoros vizsgálat. Közben végig imádkozott: A legsötétebb órán/ Mély kétségek között/ Vigyázol rám / Ott leszel velem?/ Ha megvádoltatok/ És megkínoztatok/ Ha már senkiben sem bízok/ És ha lázadok/ Zavarodottságban/ És félelmek között/ S minden vallomásban/ Ha düh tép és ha fáj/ Jóban és rosszban/ Ha új, szebb holnap/ Reménye vár/ Én nem hagylak el/ Szívem őriz Téged A tárgyalóteremben is lesznek rajongók. Milyen megalázó lenne, ha előttük ítélnék el. És a családja! Mindenesetre az ügyészt nem kell többet látnia. Csak bírja ki valahogy. Crescendová erősödött a lelkében zengő dallam. Belépnek a terembe. Hajts fejet lassan/ lassan, majd bátran Bejönnek az esküdtek. Óvj meg/ Tisztítva gyógyíts Felállnak. Szabadító csókod/ Nekem az áldás Az ügyvéd megragadja a kezét.
- We, the jury found the defendant in the above entiteld case NOT guilty.

Valaki üvölt. A férfi felül. Hollófekete haja az arcára tapadt. Izzadtság és könny vegyesen. Ő üvöltött. Az órára néz. 02:21. Valaki beront az ajtón.
- Jól vagy, boss?
- Igen. Nem. Most már... Most már rendben.
- Rémálom?
- Mintha soha nem akarna vége lenni. Hoznál egy diktafont?
- Biztos vagy benne?
- Igen, hozzad. Kérlek.
A testőr még mindig tétován áll.
- Nem csinálok semmi hülyeséget. Erőm sincs hozzá.
- De igyál egy kis vizet addig.

Éjszakára levették az infúziót, hogy nyugodtabban tudjon aludni. Érdekes. Nem emlékszik, hogy jutott ki a teremből. Nem emlékszik, hogy mennyi fotós volt ott. Vállat vont. Biztos rengeteg. Még meg kell kérdeznie valakit, hogy integetett-e a rajongóknak. Meg kell köszönnie, hogy mellette voltak. Mekkora erő áradt felé, ami nélkül úgy érezte volna magát, mint az óceánon hánykódó törött deszka. Meddig fog tartani kiheverni? Istenem, úgy fáj

Folyt. köv.

5. rész